A Szegedi Nemzeti Színházban megkezdődtek az Átváltozások, William Rowley és Thomas Middleton reneszánsz thrillerének a próbafolyamatai. A Koltai M. Gábor rendezésében készülő előadás lesz a 2025/26-os évad utolsó bemutatója, a bemutatóját pedig április 17-én tartják a Kisszínházban.

A történet szerint a csúf DeFlores a gazdag és elérhetetlen Beatrice után sóvárog. Bármit megtenne érte. Bármit. Még nemkívánatos vőlegényétől is megszabadítja, csakhogy a számításba hiba csúszik: DeFlores nem aranyat kíván jutalmul szolgálataiért, hanem jóval többet. Közeleg a kitűzött esküvő, a kastély és a szomszédos elmegyógyintézet lakói egyaránt a jeles napra készülődnek – és csakhamar kérdésessé válik, vajon bármelyikük is normálisabbnak mondható-e a többinél. Vagy hogy a vágy és a szenvedély világában létezik-e normalitás egyáltalán.

A március 3-án tartott olvasópróbán Koltai M. Gábor hangsúlyozta, hogy a darab rendkívül mulatságos, életteli történet, amely pillanatok alatt képes horrorból bohózatba váltani. Az Átváltozások első bemutatóját Londonban tartották több mint négy évszázaddal ezelőtt, 1622-ben. Koltai kiemelte, hogy valóban kivételes műről beszélhetünk: a színházi aranykorban született, és premierje óta világszerte töretlen sikernek örvend.

Thomas Middleton reneszánsz angol drámaíró Shakespeare kortársaként és gyakori társszerzőjeként szerzett hírnevet. Műveit tartalmuk miatt sokszor felülbírálták vagy betiltották, de az idő végül őt igazolta: ma már a korszak egyik jelentős alkotójaként tartják számon. Az Átváltozások az angol drámairodalom egyik legnagyobb remekműve: felkavaró, időnként meglepően mulatságos thriller érzékiségről és megszállottságról. Színpadán a vér és a nevetés, az őrültek és a kísértetek éppúgy megférnek egymás mellett, mint a bohózat és a horror.

A Koltai M. Gábor rendezésében készülő előadásban a szerepeket Fekete Patricia, Poroszlay Kristóf, Polák Ferenc, Ottlik Ádám, Szegezdi Róbert, Atlasz Barnabás, Csorba Kata, Bánvölgyi Tamás, Ács Petra, Jakab Tamás, Vicei Zsolt, Turi Péter és László Gáspár fogják játszani. A premiert április 17-én tartják a Kisszínházban.

Kiemelt kép: Kép az olvasópróbáról (Fotó: Tari Róbert)