A múlt héten megtartották a Budapesti Operettszínház legújabb előadásának, a Rozsda Lovag és Fránya Frida című mesemusicalnek az olvasópróbáját. A Kálmán Imre Teátrumban december 10-én debütáló zenés játékot Bozsik Yvette rendezi.

Az 1987-ben megjelent Rozsda lovag című regény mára Németország kultikus gyerekkönyveinek egyikévé vált, Magyarországon eddig három része (A Rozsda lovag, A Rozsda lovag és a kísértet, A Rozsda lovag és Fránya Frida) jelent meg. A könyvsorozatból animációs családi mozifilm is készült, amelyet a magyar mozik is játszottak, valamint 3D-s animációs sorozatként is életre kelt a történet, ezt az M2 televíziós csatorna sugározta itthon. A történetből Felix Janosa, magyar származású zeneszerző készített musicalt, a Rozsda Lovag és Fránya Frida címmel, ennek hanganyaga a kötettel együtt került a boltokba, a CD-melléklet hangfelvételén a Budapesti Operettszínház színművészei működtek közre, a mesélő Jakab Csaba volt.

A történet szerint váratlan látogató érkezik Páncélvárba: Fránya Frida, a boszorkány. Azon nyomban brekegő, felhúzható bádogbékává varázsolja a lovagot, de valójában Kokszra, a sárkánygyerekre fáj a foga, aki megsejtve ezt, kereket old. Hihetetlen kalandjai során kalózokkal, rablókkal, sőt egy csapat cápával is találkozik. Szélvész várkisasszony sem ül azonban tétlenül, útra kel, hogy megküzdjön Fránya Fridával és megmentse barátait.

Bozsik Yvette (középen) a Rozsda Lovag és Fránya Frida olvasópróbáján (Fotó: Art&Lens Photography)

Az olvasópróbán Bozsik Yvette rendező-koreográfus elmondta, hogy az eredeti német musical látványos ötletekkel, furcsa és mókás karakterekkel, humorral és szellemes ábrázolással tanítja a kicsiket és a nagyokat arra, hogy nem kell mindig szuperhősökben hinnünk, hanem egy kedves és félős, csupaszív karakter is lehet hős. A Rozsda lovag és Fránya Frida üzenete, hogy nem az erőnktől és a pozíciónktól leszünk valakik, egyszerűen, emberségesen is elérhetjük a célunkat. A rendező számára nem ismeretlen a gyerekdarabok világa, és Rozsda Lovag történetéhez sem először nyúl: „Anyaként nagyon fontos számomra, hogy a gyermekeimnek élményt tudjak adni, ebbe pedig beletartozik a színház is. Sőt úgy érzem, a színházra való nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Sok gyermekdarabot rendeztem már pályám során, több korosztály számára, rendeztem csecsemő előadást is, és olyan felnőtteknek szóló operákat is feldolgoztam, átértelmeztem gyermekek számára, mint Mozart Varázsfuvolája a Müpa színpadán. A magyar népmeséktől kezdve a Pinokkióig, közel tizenöt gyermekdarabot rendeztem és koreografáltam, közöttük mindhárom Rozsda Lovag művet. Számomra ez egy ismerős anyag, más színházakban már megrendeztem és olyan jól sikerült, hogy a német jogtulajdonosok nekem adták a magyarországi színpadi rendezés állandó jogát.”

A fentebb említett üzeneten túl a mese a környezettudatosságra is neveli a gyerekeket. Maga a Lovag egy újrahasznosított fémből készült karakter, a térben található tárgyak is kidobott májkrémes és szardíniás dobozokból és más újrahasznosítható anyagokból állnak. „A könyv jellegzetes képi világától nem nagyon fogunk eltérni. A kellékekként megjelenő régi használati tárgyak arra hívják fel a figyelmet a darabban, hogy ne dobjuk ki azt, ami régi, hanem szereljük meg, javítsuk meg, szeretgessük” – mondta el Vati Tamás, az előadás díszlettervezője.

Sándor Péter és Erdős Attila (középen) a Rozsda Lovag és Fránya Frida olvasópróbáján (Fotó: Art&Lens Photography)

A december 10-én debütáló, ezt követően a hónapban további kilenc alkalommal látható mesemusicalben a címszereplő Lovagot Laki Péter és Dénes Viktor kelti életre, Fránya Frida, a boszorkány bőrébe pedig Nádasi Veronika és Peller Anna bújik majd. Mellettük olyan színészekkel találkozhatnak majd a kicsik és nagyok, mint Pacskó Dóra/Kelemen Fanni (Szélvész), Sándor Péter/Erdős Attila (Koksz, a sárkány), Pesák Ádám (A várkisasszony beszélő süvege), György-Rózsa Sándor/Langer Soma, Altsach Gergely/Kator Bálint, Petridisz Hrisztosz/Miklós Attila (rablók), Szolnoki Tibor/Csuha Lajos (Hajóskapitány), Süle Dalma/Zábrádi Annamária (Zenélő óra, Magnézia hercegnő), Pál Péter/Illés Zoltán/Pelle Viktor, Gombai Szabolcs/Hargitai Gergely (matrózok), Vati Tamás/Boldizsár Tamás (Frida lakája), Pete Ádám/Czeglédi Ákos (Cápa), Balázs Dávid/Bóna Gábor (Taxisofőr). Az előadás zenei vezetője Tassonyi Zsolt, koreográfusa Krizsán Dániel, jelmeztervezője Berzsenyi Krisztina, a játékmester pedig Gombai Szabolcs lesz.

Kiemelt kép: Peller Anna és Nádasi Veronika a Rozsda Lovag és Fránya Frida olvasópróbáján (Fotó: Art&Lens Photography)