Többször is hallhattunk már korábban a Vörösmarty Színház új mesedarabjáról, de ez nem is csoda, hiszen a Diótörőcskét nagy becsben tartja a társulat: ez ugyanis a tavaly elhunyt, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas írónk és költőnk, Csukás István utolsó színpadi műve, amelyet kifejezetten Szikora János igazgató felkérésére a teátrum számára írt és gyermeki lelkesedéssel várt, ám már nem érhette meg a premiert.
A Vörösmarty Színház beszámolója szerint nemrég az online olvasópróbával megkezdődött a Diótörőcske próbafolyamata, amit május végén terveznek bemutatni. A gyerekelőadás nem titkoltan a Diótörő „magyar változata” Csukás István stílusára hangolva, annak minden bájával, szeretetével, kedvességével. A darabot Kerkay Rita rendezi, aki ismét egyéni látásmóddal közelíti meg a feladatot, ahogyan az eddigi rendezései esetében is tette. A Diótörőcske olyan fontos témákról szól, mint az elfogadás (önmagunkat és másokat is) és a barátság, Rita pedig mesélt róla kicsit, hogy az értékes mondanivalót milyen látványelemek kísérik majd: „Két teret képzeltem el, az egyik a játék tere, az álomé, a képzeleté, a másik az íróé, aki folyamatosan befolyásolja, mi történik a színpadon. A játékok is úgy jelennek majd meg, mintha a játékbolt polcairól vettük volna le őket. Minden fel lesz nagyítva, az egész előadás egy nagy szőnyegre kerül.”
A Diótörőcske zenéjét Matkó Tamás szerzi (amelynek alapmotívuma az írógép lesz Csukás István előtt tisztelegve), az előadás koreográfiáját pedig Kádas József jegyzi. A Vörösmarty Színház színészei közül Kuna Károlyt láthatjuk majd a mesejáték főszerepében, valamint mások mellett fellépnek Váradi Eszter Sára, Varga Mária, Imre Krisztián, Kovács Tamás, Kricsár Kamill, Keller János, Kiss Diána Magdolna, Molnár G. Nóra, Ballér Bianka, Trill Beatrix és Rovó Tamás.
Kiemelt kép: Csukás István (Fotó: Vörösmarty Színház)