Négy bemutatót tervez a 2023/24-es évadban a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, kiemelten megcélozva idén a felnőtt közönséget is.
Szeptember 2-án, a Békés Vármegyei Önkormányzat által szervezett Vármegyenapon találkozhatnak a gyerekek először a társulattal, amelyen a Csacsifogat előadást mutatják be, az évad pedig szeptember 16-án a Bábozda elnevezésű közös játékkal, a Hej, tulipán, tulipán című babaszínházi előadással és közös virágültetéssel veszi kezdetét. Októberben egy ősbemutatóval várják a közönséget: Adamik Zsolt kifejezetten a társulatnak írja a keleti népmesék világába kalauzoló A Nap fia, Joiko című darabot, amely a nemrég önálló épületbe költöző bábszínház épületnyitó előadása lesz. Novemberben egy klasszikus, kesztyűs-paravános bábjáték, a Paprika Jancsi következik, március végére tervezik a Rászedett ördögök című mese bemutatását, valamennyi az óvodás és kisiskolás korosztálynak szól. A négy éven aluliaknak készül a Táncolókukac című absztrakt, átváltozós, mozgásszínházas előadás. Bérleten kívül, az adventi időszakban a Csodabalzsam című előadással várják majd a nézőket.
A Napsugras Délutánok, valamint a babaszínház mellet új sorozatok is megjelennek a repertoáron. Bögrés Mesék címre hallgat az az interaktív előadás- és foglalkozássorozat, amelyet az évad második felében terveznek Czumbil Emőke bábszínész irányításával. Népmeséket dolgoznak majd fel a gyerekekkel közösen, a foglalkozásoknak táncos részük is lesz, utána pedig egy bögre teára vagy kakaóra vendégül látják a résztvevőket. A társulat célja a felnőtt korosztály hangsúlyosabb megszólítása is, két vendégelőadással is várják őket a Kultúrszösz felnőtteknek elnevezésű sorozatban. Emellett Esti mesék felnőtteknek címmel különleges bábos-zenés estekkel is készülnek, amelyen saját produkciókat adnak elő, az elképzelések szerint akár borkóstolókkal összekötve. A tervek szerint tavasszal ismét megrendezésre kerül a Bábos Drámaíró Verseny, amely bepillantást enged a bábelőadások születésének minden pillanatába.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Hej tulipán, tulipán című előadásból (Fotó: Békéscsabai Napsugár Bábszínház)

