Damaris Kofmehl harmadik, magyarul megjelent regénye Hitler elől egy ukrajnai barlangban elrejtőző túlélők történetét tárja az olvasók elé.
Natalie, a fiatal amerikai barlangászlány 2015-ben egy ukrajnai expedíción megdöbbentő leletekre bukkan a föld alatt: cipőket, edényeket és egy gabonamalmot talál, meg egy héber feliratú arany nyakláncot. A nyomok egy zsidó nagycsaládhoz vezetnek, melynek tagjai 1942-ben ott találtak menedéket Hitler katonái elől. Az egyik túlélő, az ekkor már nyolcvankilenc éves Josa Burker megeleveníti Natalie előtt a tizenévesen átélt üldöztetés történetét, hogyan tartotta benne a reményt családja bátorsága, összetartása és hite, valamint a gettóba zárt kedvese iránt érzett szerelme a legsötétebb időkben is. Azt is elárulja Natalie-nak, mit jelent a barlangban talált aranylánc szív alakú medáljára vésett, héber 91-es szám.
A 1970-ben Svájcban született Damaris Kofmehl több mint negyven regényét adták ki és fordították le különböző nyelvekre, magyarul eddig a Halálos bűn és a Tony Brown – Nem élhetek, de meg sem halhatok jelent meg. Művei között fantasy-trilógiát, ifjúsági krimiket és számos, valós történeteken alapuló true-life-thrillert is találunk. Regényei – melyekhez Brazíliában, Pakisztánban, Guatemalában, Chilében, Peruban, Ausztráliában és az USA-ban végzett kutatómunkát – bankrablók, drogdílerek, gyilkosok, huligánok, prostituáltak és családon belüli erőszakot elszenvedettek valós és megrázó élettörténeteit tárják az olvasók elé. “Sok drámai történetet vetettem már papírra – repülőgép-eltérítőkről, terroristákról, gyilkosokról, drogdílerekről és bandavezérekről. Van azonban egy téma, amelyhez idáig még közelíteni sem mertem: a második világháború, mert egészen egyszerűen túl borzalmasnak találom, ami ott történt. Szembejött velem azonban ez a történet, és magával ragadott. Talán azért, mert különbözik mindazoktól, melyeket eddig hallottam. Lojalitásról, bátorságról, hitről, reményről és szeretetről szól. Dokumentál egy esetet, amely bizonyítja, hogy minden nehézség ellenére győzni lehet a gonoszság felett” – mondta el a szerző A barlang című regény kapcsán.
Kiemelt kép: Damaris Kofmehl (Fotó: Fátyol Kiadó)