JHVH – A név címmel jelent meg Berettyán Nándor, a Nemzeti Színház színművészének regénye, amely a korai kereszténység idejébe kalauzolja olvasóit.

Az Antiochiában játszódó regény egy 1-2. századi zsidó családról szól. Eliézer, a bölcs öreg az utolsó, aki gyerekként ott volt még a Templomban, hallotta a nevet, de nem mondhatja el senkinek, így félő, hogy halálával a név is feledésbe merül. A családja ezért próbálja meggyőzni, hogy mondja el nekik a szent Nevet; különösen az unokája, Seth vágyik szenvedélyesen erre a tudásra. Antiochiában ekkor már nagyon nagy keresztény közösség él. Seth legjobb barátja is közéjük tartozik, így ő egész más szemszögből látja a történéseket, miközben ő is szeretne a titok birtokosa lenni. Ez a regény alaphelyzete, amelynek megírása több éves munkafolyamat eredménye.

„Olyan komplex tehetségű ember, aki nemcsak színészként, hanem rendezőként és íróként is megállja a helyét, személyiségében egy nagyon izzó magja van jelen a művészetnek” – ezzel a gondolattal jellemezte Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója Berettyán Nándort, akit a misztikához való vonzódása vezette arra, hogy megírja ezt a történetet, ami arról a zsidó emberről szól, aki még emlékszik az Isten nevére. Berettyán a könyv bemutatóján elmesélte, hogy bár színészként hozzá van szokva a reflektorfényhez, de az eleinte meg sem fordult a fejében, hogy kiadja a kötetet, amit jó pár évvel ezelőtt írt meg. A kéziratot végül többek biztatására 2020-ban küldte el a Szent István Társulathoz, de a koronavírus-járvány okozta papírhiány miatt a nyomtatását csak később lehetett megvalósítani. A szerző egy olyan történetet szeretett volna elmesélni, amely mindannyiunk számára közös élménynek mondható Európában, akár akarjuk, akár nem, ez a mi alapunk, a mi közös történetünk, kikerülhetetlenül és megmásíthatatlanul. „A mi nyugati világunk alapját a zsidó-keresztény kultúra közös története teremti meg, nincs más lehetőség, hiszen csak ez az egy közös históriánk létezik” – hangsúlyozta Berettyán Nándor.

Kiemelt kép: Makláry Ákos és Berettyán Nándor a JHVH – A név című kötet bemutatóján (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)