A költő születésének 100. évfordulója alkalmából “A világ képeiben mi vagyunk” – Nagy László, a képzőművész címmel jelent meg Nagy László képzőművészeti alkotásait bemutató kötet az MMA Kiadó gondozásában.

A kötet nem előzménytelen, hiszen két antológia, a Kísérlet a bánat ellen, valamint a Szárny és piramis című könyv is foglalkozott már korábban Nagy László grafikai tevékenységével, de ilyen átfogó kiadvány, amely a kezdetektől, a költő és képzőművész haláláig, tekinti át különböző korszakait, képzőművészeti folyamatait, még nem született. A most megjelent kiadvánnyal, amelynek címét (“A világ képeiben mi vagyunk”) Nagy László verséből kölcsönözték, a kiadó a Kossuth-díjas alkotó emléke és munkássága előtt tiszteleg. Nagy László születésének 100. évfordulójára, tavaly év végén elkészült album szerzője a költő és képzőművész művészetének szakavatott kutatója, Jánosi Zoltán irodalomtörténész és Kondor-Szilágyi Mária művészettörténész, a Műcsarnok főkurátora. A hiánypótló kiadvány kivételes tudományos megalapozottsággal mutatja be az életmű eddig kevéssé ismert oldalát, a kötet képanyaga több társintézmény közreműködésével valósult meg.

2024 novemberében Nagy László és felesége, Szécsi Margit hagyatékának legjelentősebb részei a Petőfi Irodalmi Múzeumbe kerültek, a költő örökösei ugyanis az intézménynek ajándékozták Nagy László kéziratainak, képzőművészeti alkotásainak, használati tárgyainak kiemelkedő darabjait.

Kiemelt kép: “A világ képeiben mi vagyunk” – Nagy László, a képzőművész című kötet (Fotó: Kocsis Zoltán/MTI)