„Éjjel megtartottuk az előírt tűzvédelmi riadót, s a három nagy teljesítményű készüléket rendeltetésszerűen használva eloltottuk a képzeletbeli tüzeket.” Így vágta ki magát szorult helyzetéből az Evita 1980-as magyarországi bemutatójának idején Miklós Tibor, a Rock Színház alapítója a szigorú rendvédelmi szakember előtt arra a kérdésre válaszolva, hogy miért kellett rögtön a premier éjszakáját követően cserére vinni a poroltókat, amikre egyébként, mint a legnagyobb kincsükre, úgy kellett vigyázniuk a stábtagoknak. A tűzoltóparancsnok párás szemmel közölte, hogy ő még ilyen rendes, szabálykövető társasággal nem találkozott, pedig valójában úgy történt a dolog, hogy a Perónt alakító Harmath Albert spontán augusztusi havazást generált az eszközökkel, amikor azokat a rockopera hatalmas hazai sikere felett érzett féktelen örömében egyetlen lendülettel kiürítette. Persze minden oka megvolt a lelkesedésre, hiszen a közönség a margitszigeti tíz előadásra kiadott huszonkétezer jegyet két nap leforgása alatt kapkodta el, és a megtekintés után sem volt elégedetlen. Ha pedig már Argentína hajdani miniszterelnökének karaktere szóba került, meg kell említeni Bardóczy Attilát, aki azt magyarországi, de talán világviszonylatban is a legtöbbször játszotta különböző feldolgozásokban el, sőt, az anyanyelvén kívül még németül és angolul is elénekelhette a szerepet. Nem ez volt azonban a színművész egyetlen érdeme Webber rockoperáját illetően. Az ő Perónját ugyanis diplomatákra jellemző protokolláris viselkedésmód és elegancia jellemezte, ezzel a formalitásokra igen sokat adó színpadi kiállással pedig a mellette Evitaként megjelenő színésznők játékát nagyban megsegítette, mert a fókuszt ezáltal rájuk emelte. Ennek ellenére viszont mégis mindig nagyon összetetté válhatott a Bardóczy-féle képlet, hiszen a színész időről időre megvillantotta a zsigerileg benne rejlő fanyarságot is bizonyos jelenetekben. Azt, hogy egy leheletnyi irónia folyton ott bujkál Bardóczy Attila művészetében, több rendező felfedezte, ám akkor tudta kamatoztatni ezt a sajátosságát a leginkább az eddigiekben, amikor a jég hátán is megélő, haszonelvű, ugyanakkor groteszkbe hajló gesztusoktól sem mentes lányfuttatót, a Professzor ragadványnevű alakot személyesíthette meg a Miss Saigon musicalben.

Jelenet az Evita című előadásból (Fotó: Gálos Mihály Samu)

A Győri Nemzeti Színház 2024-es Evita produkciója július 5-én és 6-án előbemutatóként debütált a Margitszigeti Színház színpadán, Nagy Balázs, a kettőzött szereposztás egyik Perónja pedig szintén találkozott a pályája során a Miss Saigonnal, amiben a férfi főhőst alakította, és ezen kívül is számos főszerep fűződik a személyéhez. A kisugárzása és játékmodora alapján a szélsőségektől mentes karakterek állnak neki jól igazán, nem lebecsülve azok létjogosultságát, hiszen a színdarabok többségének középpontjában gyakran egy-egy pontosan ilyen típusú figura jelenik meg, akinek a megírt egyéniségét azért ki lehet színezni egy pici ügyeskedéssel. Juan Perónt is kényelmes ugyan a címszereplő untermanjaként ábrázolva megjeleníteni, ám Nagy Balázs a gesztusok szintjén igyekszik feldúsítani a szerep jelentőségét, és ebbéli szándékában a darabvégi fináléhoz közeledve egy rövidebb énekszám szuggesztív előadásmódja is megerősíti. Érdekes módon a Miss Saigon amerikai katonasrácát egykor a másik jelenlegi Perón, Csengeri Attila is eljátszotta, és talán az optimális rendezői színészvezetés, esetleg a jó partneri összmunka nyomán, de minden eddiginél megjegyezhetőbb, és reflektívebb a mostani játéka.

Mindig hatalmas szakmai potenciál rejlik a kissé szabálytalannak mondható, nagyon jellegzetes színművészekben, Szemenyei János pedig a saját ilyen vonatkozású erényeit ki is használja. Tehetséggel párosulva a megkerülhetetlen valamilyenség színházi kontextusban jó nagy Jolly Jokernek számít, és az Evitában is akad egy ennek teret adó szereplehetőség. A Che névvel megjelölt figura Andrew Lloyd Webber és Tim Rice darabjában segít a nézőknek Eva Perón ellentmondásos személyiségének kevésbé szerethető vonásait feltérképezni, a körülötte kialakult kultusz és rajongás megnyilvánulási formáit tompítani, illetve egyéni célkitűzései szerint görbe tükröt tartani, és afféle ideológiai ellenpontként szolgálni. Annak dacára, hogy a szereplő az elnevezésében és a külső jegyeit tekintve a közönséget Che Guevarára emlékezteti, az argentin születésű marxista forradalmár valójában sosem találkozhatott Evitával, hiszen Perónék regnálása idején gyermek volt még, viszont arra tökéletes a behozatala a rockoperába, hogy legyen valaki, aki a cinikus és gúnyos kommentárjaival előre lendíti a cselekményt. Jóval később keletkezett az Elisabeth musical, ahol az Erzsébet királynét meggyilkoló Luigi Lucheni karaktere pontosan ugyanilyen funkciót lát el, és mivel Szemenyei Jánosnak a már említett Bardóczy Attilához hasonlóan szintén van egy kis iróniára való hajlama a színpadi létezésében, nem lehet csodálkozni azon, hogy azt a szerepet is eljátszotta Kecskeméten és Győrben is. A sokoldalú színész a győriek Evitájának nemcsak dramaturgiai aspektusból nézve az alappillére, hanem van annyira markáns a fellépése, hogy sokszor olybá tűnik: a hátán is el tudná cipelni egymaga a teljes produkciót, ha a játékidő alatt valamilyen homokszem kerülne a gépezetbe. Pesák Ádám is beállhatott Che szerepébe, és mostanában egyre gyakrabban kap irigylésreméltó szakmai feladatokat, amelyek a pályafutásának hatalmas mérföldkövei lehetnek. Amit biztosan megláthatnak benne ilyenkor a színházi szakemberek, az a karizmatikussága a rivaldafényben, így nem titok, hogy az Evita vonatkozásában is méltán szerzett érdemei vannak a gépezet működtetésében.

Jelenet az Evita című előadásból (Fotó: Gálos Mihály Samu)

Bakos-Kiss Gábor rendező egyik legjelentősebb erőssége, hogy mindent megtesz a funkciótlanság jelenségének elkerülése érdekében, ehhez pedig a színészein kívül a Győri Nemzeti Színház ének- és tánckarát, zenekarát, valamint a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet színművész hallgatóit állítja hadrendbe. Van valamiféle imponálóan áradó folytonossága ennek a 2024-es előadásnak, így az a kifejezés, hogy a közönség együtt sodródik a történettel, ebben a verzióban szinte szó szerinti értelmet nyer. Ennek a legnagyobb kiszolgálója az időről időre más és más alakzatba terelhető díszlet (Horesnyi Balázs munkája), no és a forgószínpad, amely a produkció intenzív dinamikájához elég sokat hozzátesz. Szőllősi Krisztina koreográfiái nem mindig vegytisztán táncszerűek, sokszor ugyanis élethelyzeteket beszélnek a mozgás nyelvén el, a jelmezek (Árva Nóra) pedig társadalmi helyzetre vonatkozó változásokat is érzékeltetnek. Ez az atmoszféra kedvezően ágyaz meg Horváth Mónikának, illetve Gadó Anitának, a rockopera idei címszereplőinek, akik két különböző Evita-típust jelenítenek meg. Előbbi például hangsúlyozottan céltudatosat és elszántat, a hangszíne és énektechnikája pedig még meg is támogatja őt ebben. Fontos, hogy ahhoz a képhez, amit a rendezővel közösen kitalált, minden pillanatban ragaszkodnia kell, azt a játékidő alatt egyetlen másodpercre sem szabad elengednie, ebben a következetességben rejlik ugyanis a mértéke a művészi erejének. A másik Evita Bakos-Kiss Gábor döntése alapján Gadó Anita lett, aki napjainkban a harminc alatti színészgeneráció egyik legképességesebb képviselője, hiszen annyira könnyednek hat, ahogyan az akár piszok nehéznek is minősíthető dalbetéteket interpretálja, mintha a valóságban nem is lenne igazán megterhelő azok eléneklése. Eva Perón nagyon színes az ő olvasatában: hol laza, vagány, kacér és rafinált, hol meg komoly, sebezhető és törékeny, az pedig, hogy minden szempontból erőlködés-mentesnek tűnik az alakítása, sokat ad hozzá a hatáskeltési eszközeihez. Andrew Lloyd Webber úgy írta meg az argentinok egykori bálványának történetét, hogy a megmutatkozásra még a mellékszereplőknek is komoly esélyük lehessen, a kiskorú Evitát elcsábító tangóénekes, Magaldi figuráját az őt alakító Fejszés Attila ráadásul sokkal többnek játssza, és a teljesen más kondíciókkal rendelkező Kocsis Dénes előtt is kihagyhatatlan alkalom kínálkozik arra, hogy az évek során nagyon sok mindennel gyarapodó eszköztára tovább gazdagodhasson ezzel a felkéréssel. Perón egykori szeretőjének pedig olyan dala van a rockoperában, amely nem csupán lelkiállapotot, hanem egy teljes női életutat felvázol három perc leforgása alatt Molnár Ágnes előadásában is, aki nem hagyja ki ezt a ziccert.

Ha ősztől a darab a Győri Nemzeti Színházba átkerül, az eddigiek alapján azokat szólíthatja meg, akik éreznek az ezt megelőző feldolgozások, illetve a zeneszerző, Andrew Lloyd Webber életműve iránt egy kis nosztalgiát, továbbá azokat, akiknek nincsen semmilyen kötődésük az alapanyaghoz, ám vonzza őket a realista ábrázolásmódhoz ragaszkodó, ugyanakkor korszerű megoldásokban is bővelkedő zenés színjátszás a Győr-Moson-Sopron vármegyei helyszínen.

Kiemelt kép: Jelenet az Evita című előadásból (Fotó: Gálos Mihály Samu)