Szeptember 12. és 16. között immáron 18. alkalommal kerül megrendezésre a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, amelynek műsorát tegnap hozták nyilvánosságra. A szemlét ebben az évben is a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.
Szeptember 12-én, csütörtökön 19 órakor a GG Tánc Eger és a Feledi Project indítják a táncfesztivált a Pécsi Nemzeti Kamaraszínházában egy-egy nagy klasszikus történet kortárs táncszínházi adaptációjával. Az est első részében az Ahogy tetszik újratöltve, a második részben a Car(wo)men című egyfelvonásos koreográfiákat mutatják be a meghívott társulatok. Szeptember 13-án, pénteken az M Studio érkezik Sepsiszentgyörgyről. Ők néhány éve a fergeteges LIFT című produkciójukkal mutatkoztak be Pécsett, most Fren_Ák koncepciójával és koreográfiájában érkezik a romeo@julia.com című előadásuk, mely rendkívül sajátos értelmezésben közelíti meg a klasszikus shakespeare-i tragédiát.
Szeptember 14-én, szombaton 19 órától hagyományosan a Pécsi Balett tartja nagyszínpadi bemutatóját: A három testőr – avagy a királyné nyakéke című vadonatúj táncjátékuk ismét egy izgalmas, szenvedélyes és szórakoztató produkciót ígér, ezúttal minden korosztálynak.
Vasárnap, szeptember 15-én 17 órától ismét egy ’double bill’ várja a táncrajongókat a Kamaraszínházban. A 30 éves Bozsik Yvette Társulat legendás Lakodalom című előadását a szünet után a PB2 Company megrázó Trianon – egy magyar táncelégia című produkciója követi. 19 óra 30 perctől pedig a Magyar Állami Népi Együttes mutatja be a Nagyvárosi Vándorok című vadonatúj tánckoncertjét a Nagyszínházban. Szeptember 16-án, hétfőn 19 órakor a Szegedi Kortárs Balett: Fekete hattyú című balett-thrillere teszi fel a koronát az idei Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozóra a Nagyszínházban.
Mindemellett idén újra lesz TáncSzínTér a Színház téren, ennek részleteiről a későbbiekben a Tánctalálkozó honlapján tájékozódhatnak
Kiemelt kép: Jelenet a Car(wo)men című előadásból (Fotó: A Feledi Project Facebook oldala)