A Margitszigeti Szabadtéri Színház 2025-ben is májustól szeptemberig várja a közönséget, többek között olyan előadásokkal, mint a Pillangókisasszony és a Nabucco opera, a Rudolf és a Shrek musicalek vagy a Coco Chanel, a divatikon élete című balettelőadás.

A nyári színház két musicalbemutatónak is otthont ad: Frank Wildhorn és Jack Murphy Rudolf című történelmi ihletésű musicaljét Bakos-Kiss Gábor rendezésben, a Győri Nemzeti Színházzal koprodukcióban tűzik műsorra júliusban. Ugyancsak a Margitszigeten lesz először látható a Shrek, a musical: a DreamWorks sikerfilmjéből írt darabot Szente Vajk állítja színpadra, Túri Lajos Péter koreográfiájával. A főbb szerepeket Ember Márk, Zöldi Csaba, Veréb Tamás és Tóth Angéla alakítja, az előadásnak a jövő évadtól a József Attila Színház ad otthont. Augusztus 8-án Frank Wildhorn musicalgála címmel várják a nézőket, a Budapesti Operettszínház művészei a Jekyll és Hyde, a Rudolf és a Carmen című musicalek legnagyobb slágereit hozzák el.

Az idei operabemutatók között szerepel Puccini Pillangókisasszony című műve Francesca Sassu olasz szoprán és Joel Prieto madridi születésű tenor főszereplésével. Az előadásban közreműködik a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Kodály Kórus Debrecen, a karmester Somogyi-Tóth Dániel lesz. Giuseppe Verdi Nabucco című művében a címszereplőt George Petean alakítja, Anastasia Bartoli pedig Abigél szerepében mutatkozik be. Az előadásban közreműködik a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus Debrecen, a karmester Dénes István. A Margitszigeti Színház nagyszabású eseménnyel ünnepli meg a Nemzeti Összetartozás Napját, a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral közösen: az idei est különlegessége, hogy Vashegyi György, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója először vezényel, Marina Chiche francia hegedűművész pedig először játszik a margitszigeti színpadon. A programban a magyar zene nagyjai, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő darabjai mellett Beethoven dallamai is felcsendülnek a koncerten. Marina Chiche előadásában Ludwig van Beethoven D-dúr hegedűversenyét hallhatja a közönség.

Jelenetkép az Alice Csodaországban cirkusz-showból (Fotó forrása: Margitszigeti Színház)

A színház jövőre is szervez gyermeknapi rendezvényt, amelyet film-zene-koncerttel, az E.T., a földönkívüli vetítésével zár. A közönség a teljes filmet láthatja, zenekari kísérettel, a Danubia Zenekart Ernst van Tiel vezényli. A felnőttek számára Alfred Hitchcock Psycho című filmjét is műsorra tűzik, Bernard Herrmann zenéjével. A zenekari kísérettel átélhető filmklasszikus vetítésén a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát szintén Ernst van Tiel vezényli. A balettelőadások rajongóinak sem lesz okuk a panaszra: egyenesen Brnból érkezik a Coco Chanel, egy divatikon élete című kortárs előadás: a darabban a jazz, a francia sanzonok, a különleges ruhaköltemények, a dinamikus koreográfia és lírai jelenetek táncban mesélik el a híres francia divattervező életének főbb állomásait. A tánc szerelmeseinek az argentin Malevo együttes előadását is ajánlják: a kizárólag férfi táncosokból és zenészekből álló csapat produkciójában a flamenco, a tangó és az ír sztep elemei jelennek meg.

Az idei programban szerepel továbbá az Alice Csodaországban cirkusz-show is, amely ötvözi a táncot, az akrobatikát és a cirkuszművészetet. A nemzetközi zenei élet képviselői is tiszteletüket teszik, úgy mint Gregory Porter amerikai jazz-soul énekes, Maksim Mrvica zongoraművész és a Chico and the Gypsies zenekar. A hazai fellépők között pedig az Edda Műveket, Takács Nikolast, a Budapest Bárt és a Magna Cum Laudét találjuk. A színház bővülő programjában emellett hétvégi ingyenes gyerekelőadások, további koncertek, a Víztorony-kilátóban tematikus kiállítások, pünkösdi események, irodalmi és zenei események is szerepelnek.

Kiemelt kép: A Margitsziget Szabadtéri Színpad nézőtere és a víztorony (Fotó forrása: Danubius Hotel)