Kilencvenegyedik életévében elhunyt Galambos Erzsi, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja.
Galambos Erzsi 1931. december 5-én született Budapesten, Galambos Dezső és Palásthy Ilona egyetlen gyermekeként. Gyermekként Lakner Artúr Gyermekszínházában játszott. 1955-1958 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1958 és 1962 között a kecskeméti Katona József Színházban játszott, itt készítette első koreográfiáit is. 1962-1964 között a Petőfi Színház tagja volt. 1964-ben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, ahol egészen 1983-ig volt a társulat tagja. 1983-tól a József Attila Színház társulatát erősíti. Kezdő színésznőként olyan fantasztikus művészek partnere volt, mint Somlay Artúr, Latabár Kálmán, Rátonyi Róbert, Básti Lajos, Gombaszögi Ella és Honthy Hanna. Egyetlen lánya született, Petrovics Eszter.

Zenthe Ferenc és Galambos Erzsi színművészek a Csendes otthon című film felvételén (Fotó: Színház online)
Hetven éves pályafutása alatt több, mint 100 előadásban láthatta őt a közönség, többek között a Lili bárónő (Clarisse), a Farkasok és bárányok (Glafira Alekszejevna), az Érdekházasság (Éva), a Nagymama (Márta),a Jó éjt, Bessy! (Bessy Blake), a West Side Story (Anita),a Kabaré (Sally), a Hello, Dolly! (Mrs. Dolly Levy), A doktor úr (Marosiné) vagy a Mici néni két élete (Fáncsi) című darabokban. Feltűnt még többek között a Szerelem az első vérig, a Mata Hari, a Csendes otthon című filmekben, valamint az Augusztusi kaland, a Zsuzsi kisasszony és a Haláltánc című tévéfilmekben is. Emellett rendszeresen koreografált is.
Munkája elismeréseként 1968-ban Jászai Mari-díjat vehetett át, 1973-ban érdemes művésznek választották, 1981-ben kiváló művész lett. 1984-ben az Osztrigás Mici és a Lola Blau című tévéjátékokban nyújtott alakításaiért megkapta a tévékritikusok díját, 2002-ben Kossuth-díjat vehetett át, 2020-ban pedig Emberi Hang életműdíjjal jutalmazták.
Kiemelt kép: Galambos Erzsi (Fotó: Színház online)