„Meggyőztek, hogy bennem van még ez a Lujza” – interjú Kovács Patríciával

A beszélgetés óta nem hogy túlhaladt azon a fázison, amikor minden színész elbizonytalanodik a szerepét illetően, hanem egy sikeres előbemutató is a háta mögött van már: múlt héten a győri Vaskakas Bábszínházban játszotta először közönség előtt Lujza szerepét Benedek Miklós rendezésében, hamarosan pedig érkezik a Belvárosi Színház színpadára is az előadás. Molnár Ferenc Riviérájáról beszélgettünk Kovács Patríciával.

Molnár Ferenc Riviéra című vígjátékában Lujzát próbálod, nem először játszod ezt a szerepet, ugye?

Valóban játszottam már egyszer, több, mint tíz évvel ezelőtt. Most teljesen mást jelent számomra ez a szerep, mint amiről akkor szólt. Több hasonlóság van köztem és Lujza között, sok olyan dolog van ebben a lányban, amivel tudok azonosulni. Számomra ez a szerep a vágyakozásról, a kétségbeesésről, az idő rémes rohanásáról szól, és valahogy azt érzem, hogy akkor lesz jó, hogy ha valami olyat tudok csinálni a színpadon, ami az itt és mostban érvényes. Nincs idő mellébeszélni, szépíteni, hanem el kell mondani, hogy mit szeretne Lujza. Az életben általában megpróbálunk mindenhol nagyon diplomatikusak lenni, folyamatosan sajtóváltozatokat mondunk, ez a csaj meg nagyon őszintén és egyértelműen fogalmaz. Ez ilyen formában nekem példaértékű.

Mit szóltál, amikor megtudtad, hogy újra játszhatod ezt a szerepet?

Benedek Miklós viszont nem így gondolta, szerinte nem az számít, hogy Lujza hány éves.  Molnár idejében a fiatal lányok nem úgy gondolkodtak, mint mondjuk most. Sokkal inkább ketyegett az óra, ilyen értelemben az én órám is ketyeg már. Talán mondhatjuk, hogy egy kicsit bölcsebbek voltak az akkori fiatal lányok, mint a mostaniak. Miklós az elejétől kezdve azt hangsúlyozta, hogy nem akarja, hogy egy kislányt játsszak, hanem azt szeretné, hogy én magam legyek, és ezzel meggyőztek, hogy bennem van még ez a Lujza.

Milyen Miklóssal rendezőként együtt dolgozni?

Nagyon jó. Évekkel ezelőtt a Vesztegzár a Grand Hotelben című darabban  játszottunk már együtt, nem most találkozunk munka közben először. Nagyon ismeri ezt a kort, emiatt olyanok néha a próbák, mint egy iskola, ülünk és hallgatjuk, ahogy Molnárról, a kortársairól és az akkori Budapestről beszél. Kicsit meg kell szelídíteni magunkat ehhez a darabhoz, mert hozzá vagyunk szokva, hogy élesebben fogalmazzunk, hogy végletesek, hogy sprődebbek, hidegebbek legyünk. Itt most ezeknél a szerepeknél át kell egy kicsit hangolnunk magunkat, mert ez a darab egy régi világba visz el minket. Nagyon fontos a színdarab irodalmisága. 

Nyugodtabb emiatt a próba is?

Egyébként igen. Miklósból árad egy olyan elegancia, ami ránk is átragad egy kicsit. Más a tempó, a hangulat is, mint amikor a mi korosztályunkból érkező rendezővel dolgozunk egy kortárs darabon.

Azt látom, hogy élvezitek ezt csinálni.

Szeretjük nagyon, de pont most van az a fázisa a próbafolyamatnak, amikor egy kicsit kétségbe vagyunk esve, ez az egyik legrosszabb pillanat. Ilyenkor én már rendkívül türelmetlen vagyok magammal, és ebből fakadóan a többiekkel is, mert azt érzem, hogy nem leszek kész. Hiába tudom elmondani lent az udvaron a szöveget, amikor ideérek a próbára, akkor mégis azt érzem, hogy minden akadályoz, a kellék, a partner… de ez majd változni fog (nevet).

Az, hogy a főpróbahét Győrben van, segítség, vagy nehezítő körülmény?

Mindenképpen előny, ez nekünk nagyon jó. Tavaly a Dühöngő ifjúsággal csináltuk ugyanezt, és az nagyon pozitív élmény volt. Elképesztően jó a város is, de különösen a Vaskakas az. Mi itt az „Orlai utazó cirkusszal” az egész országot bejártuk már, szoktam mondani, hogy az összes benzinkút mosdóját ismerem (nevet)… a legjobb hely a Vaskakas, oda mindig nagyon jó menni, mert az övék egy egészen különleges társulat. Olyan szeretettel és figyelemmel fogadnak minket, hogy amikor megérkezünk Győrbe, mindig azt érzi az ember, hogy hazaérkezett. Évekig játszottam vidéken, és egy kicsit az jön ott vissza. Mindenki itthon hagyja a családját, a többi ezer elfoglaltságát, és csak a színház és ez a darab van egy hétig. Ez egy picit pihenés, és feltöltődés is, de közben meg sokkal koncentráltabban lehet dolgozni is. Nagyon várom már a főpróbahetet (mosolyog)!

Kiemelt kép: Kovács Patrícia (Fotó: Takács Attila)