A Pieta a világ egyik leghíresebb műalkotása, Michelangelo XV. századi remekműve Szűz Máriát ábrázolja Krisztus testével. Az 1517 óta a Vatikánban, a Szent Péter-bazilika jobboldali mellékhajójának első kápolnájában található szobor védelmét múlt héten megerősítették: új ütés- és golyóálló üvegpajzzsal vették körbe a korábbi egyszerű védőüveg helyett.

Több mint ötven évvel ezelőtt, 1973-ban a szoborcsoportnál azt követően helyeztek el üvegfalat, hogy 1972. május 21-én a magyar származású, ausztrál állampolgár Tóth László kalapáccsal megrongálta Mária alakjának arcát és bal karját. A helyreállítás kilenc hónapot vett igénybe, és utána a szobrot őrző kápolna bejáratát üvegfallal zárták le.

A most emelt, legfejlettebb technológiával készült üvegfal elmozdíthatatlan, kilenc réteg ütés- és golyóálló üveglap alkotja, és tökéletesen átlátszó, semmit nem vesz el a szobor látványából. Az üveget olasz kutatócsoport fejlesztette ki. Elhelyezése és rögzítése hat hónapot igényelt. A védőüveg felülete ötven négyzetméter, tömege csaknem 3,5 tonna, és a földrengéseknek is ellenáll. A régi üvegfal tizenkilenc milliméter vastag volt, az új huszonnégy és fél.

„Az új védőüveg növeli a rendkívüli alkotás biztonságát és még erőteljesebb élményt nyújt a bazilikába a szentévben ellátogatóknak, akik a világ minden részéből érkeznek majd” – fogalmazott Mauro Gambetti bíboros, a Szent Péter bazilika karbantartásáért felelős vatikáni műszaki hivatal vezetője. Úgy vélte, hogy a műalkotások biztonsága is elsőrendűnek számít a jelenlegi nagyon törékeny nemzetközi helyzetben.

Kiemelt kép: A Pieta (Fotó: Juan M. Romero)