Pénteken mutatta be a Thália Színház László Miklós mindenki által ismert vígjátékát, az Illatszertárt. A Béres Attila rendezésében látható előadás könnyed humorával, elbűvölő látványvilágával és mesés színészi alakításaival méltán lehet a hosszú őszi-téli hónapok egyik slágerprodukciója!
Hammerschmidt Miklós Váci utcai üzletében, ahol ő maga és hat alkalmazottja dolgozik, mindent lehet kapni: a parfümök, púderek és fogkrémek között még tornacipőt is talál a kedves vevő. A kínálat mellett a kiszolgálás is kifogástalan, még akkor is, ha az alkalmazottak között nem éppen idilli a viszony… Asztalos úr és Balázs kisasszony folyton civakodnak, Kádár úr a munka mellett a hölgyek – elsősorban Rátz kisasszony – szívének összetörésére is komoly energiát fordít, amit persze Sipos úr folyamatosan figyelemmel kísér, Molnár kisasszonynak pedig mindig mindenkire van egy epés megjegyzése. És hogy mit csinál eközben a főnök? Magándetektívet fogad, hogy kiderítse, felesége kivel tölti az estéit, amikor ő bridzsezni jár a barátaival… Így mondhatjuk, hogy semmi sem adott ahhoz, hogy az idei karácsony békésen teljen, ám néhány véletlen azért mégiscsak gondoskodik a happy endről.

Szervét Tibor az Illatszertárban (Fotó: Gádoros Márk)
László Miklós 1937-ben írt színműve komoly nemzetközi karriert tudhat magáénak, hiszen többször átdolgozták és megfilmesítették (The Shop Around the Corner / Saroküzlet, 1948; In the Good Old Summertime / A jó kis nyaraink, 1949; You’ve Got Mail / A szerelem hálójában, 1998), sőt musical változat is készült belőle She Loves Me címmel, amely 1963-ban a Broasway-en debütált.
A mű hazánkban is számos bemutatót élt már meg, gondoljunk csak az 1987-es TV-változatra, amely Bodrogi Gyula, Kern András és Benedek Miklós főszereplésével, Hajdufy Miklós rendezésében volt látható, vagy a József Attila Színház 1995-ös bemutatójára, amelyben Sztankay István, Schnell Ádám és Kiss Jenő játszottak, de említhetném a Centrál Színház 2012-es előadását vagy éppen Mohácsi János 2017-es nyíregyházi rendezését. Mind számos emlékezetes és vidám percet szerzett a nézőknek, mint ahogy – azt gondolom -, a Thália Színház idei előadása fog a jövőben.
A Horesnyi Balázs által megálmodott díszlet az első pillanatban időutazásra invitál, egy olyan korba lépünk, ahol evidencia, hogy a hölgyek friss frizurával, az urak élre vasalt nadrágban álljanak a vevők szolgálatára, még a mozdulataik is olyan összehangoltak, mintha egy légies keringő adná hozzájuk az ütemet. Erre a zenedoboz által szolgáltatott ritmusra érkeznek meg sorra a szereplők, szigorúan összehangolt koreográfiára lakják be az óriási színpadot.

Jelenet az Illatszertárból (Fotó: Gádoros Márk)
Ahol mindannyian nagyon élnek: Szervét Tibor a szigorú, de mégis jóságos főnök szerepében, Nagy Viktor a mindenkinek jót akaró Sipos úrként brillírozik, Szabó Győző pedig a bolt segédjeként vonja magára a figyelmet: a művész ebből az egyszerűnek tűnő karakterből is képes olyan komikus figurát kihozni, ami miatt a legtöbb emlékezetes percet neki köszönhetjük. Szinetár Dórát régen láthattuk prózai szerepben, pedig most is bizonyítja, hogy ez a műfaj is fekszik neki, Asztalos úrral közös jeleneteiben izgalmas színeket mutat magából. A legnagyobb meglepetés azonban egyértelműen Ember Márk, aki idén újonnan igazolt a Tháliába. A fiatal színművész számos nagy szerepet eljátszott korábban a Víg nagyszínpadán, de soha eddig nem láttam tőle ilyen őszinte és szívből fakadó alakítást.
Azt gondolná az ember, hogy a három felvonás sok – én magam sem vagyok túlzott híve a színházi szüneteknek –, de Béres rendezésében elférnek ezek a rövid intermezzók, nem zökken ki az ember a varázslatos hangulatból. Tulajdonképpen ez a titka az Illatszertár több évtizedes sikerének: néhány órára képes elfeledtetni minden problémát, ami a valóságban vár ránk, a Thália előadása pedig még ezen is túlmutat, napokig kísér mindenkit a zenedoboz dallama, amitől valahogy folyton mosolyogni akar az ember…
Kiemelt kép: Szinetár Dóra és Ember Márk az Illatszertárban (Fotó: Kovács Milán)