Tiszeker Dániel a Nagykarácsony után újabb nagyjátékfilmmel jelentkezik, amelyet Lévai Balázzsal (#Sohavégetnemérős) társrendezőkét jegyeznek. A Nyugati nyaralás egy nosztalgikus vígjáték lesz, amelyben számos magyar színész teszi tiszteletét, élen Mészáros Mátéval (Hotel Margaret, Hét kis véletlen) és Pokorny Liával (Beugró, Poligamy). 

A sztori szerint a ’80-as évek Magyarországán járunk, amikor is egy ügyes veszprémi autószerelő (Mészáros Máté) el szeretné vinni a feleségét (Pokorny Lia) és két gyermekét (Szőke Abigél, Tóth Mátyás) nyaralni a Riviérára, ám legnagyobb bánatukra a négy útlevélből csak három érkezett meg, amely keresztbe húzhatná a számításaikat. A gógyis családfő azonban kitalálja, hogy kölcsönveszi egy disszidens nála hagyott kocsiját és nyugatról érkező turistáknak adják ki magukat, akik a Balatonnál szeretnének pihenni. Ám a kölcsönvett autó komoly gondokat, mondhati hidegháborús helyzetet okoz. Hogy pontosan milyent, abból a film utolsó trailere ad ízelítőt:

A főbb szereplőkön kívül feltűnik még a filmben többek között Patkós Márton (Napszállta, A besúgó), Orosz Ákos (Kilakoltatás, Örök tél), Ötvös András (Becsúszó szerelem, Isteni műszak), Szervét Tibor (Valami Amerika, Csak színház és más semmi) és Péterfy Bori (Kilakoltatás, Nyitva) is. A Nyugati nyaralás szeptember 15-én kerül a hazai mozikba a Fórum Hungary forgalmazásában. 

Kiemelt kép: Mészáros Máté és Pokorny Lia a Nyugati nyaralás című film egyik jelenete (Fotó: Mafab)