„Megcsináltuk a Loveshake-et, és ez valahogy helyrerakott bennem dolgokat” – interjú Rezes Judittal

A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után azonnal a Katona József Színház társulatához szerződött, az egyik első szerepét a mai napig játssza a Kamrában, 16 év után idén kerül le repertoárról a Top Dogs. Ebben az évadban dolgozott Gothár Péterrel, Zsámbéki Gáborral és Székely Krisztával, sőt, férjével, Szabó Győzővel színre vitték a kapcsolatuk ihlette színházi duettet, a Loveshake-et is. Nyáron sem pihen, forgat a Korhatáros szerelem második évadában, és filmes szerepei is vannak. A munkájában folyamatosan a határait feszegető Rezes Judittal beszélgettünk.

Most volt az Ithaka bemutatója, olyan lett, mint amilyennek szerettétek volna?

Nem tudom. Szerintem senki se tudta, hogy mi lesz ebből, Krisztáék (Székely Kriszta, a rendező – a szerk.) is kísérleti előadásnak gondolták. Mivel a darabban a nők egymás után jönnek, így a próbán is úgy volt, hogy csináltuk a magunk dolgát, és csak a vége felé ment le egyben az egész, akkor láttuk jobban a többiek munkáját. Érdekes feladat volt, összművészeti kísérleti produkció. Nagyon kíváncsi vagyok a nézők véleményére, mert én magam sem tudom, hogy mit gondoljak róla. Alapvetően Odüsszeusz bolyongásáról szól, de azért ennek csak a felszínét kapartuk meg, és ehhez képest nagyon szórakoztató lett, azt látom, hogy a közönség élvezi.

Te játszod Pénelopét, aki az egyetlen nő, aki végig jelen van az előadásban. Szeretted a karaktert?

Igen, nagyon bírom, hogy ezt kaptam. Az is jó volt, hogy Krisztával egyet gondoltunk, nem a feleség kiszolgáltatottságát, másodrendűségét akartuk megmutatni, hanem inkább a mostani kor problémáira emeltük át. Ma feleségnek lenni sokkal bonyolultabb, mint a színműben volt. Én nem várom a férjemet ölbe tett kézzel, vagy szövögetem azt a fonalat, hanem sokkal kritikusabban szemlélem ezt az egészet.

Kifejezetten karakán módon kezeled a kérőket is.

Igen. Az elején Závada Péter szövegét mondom, nagyon szeretem azt a monológot. A vége jelenetben meg az tetszik, hogy az eredeti szöveget hagytuk meg és azt mondjuk Ervinnel. Most már a negyedik előadáson vagyunk túl a főpróbával együtt, és mindig nagyon nevetnek ezen a részen, tényleg vicces. Érdekelne, hogy vajon hányan tudják, hogy ez az eredeti, nem az elkarikírozott Závada verzió. Szépen belesimul az egészbe. Peti nagyon tehetséges, jó volt vele együtt dolgozni, bejött a próbákra is.

Ezek szerint a próbák alatt is alakult a szöveg?

Sok minden változott próba közben, a szövegkönyv, a szerepem… én bírom a radikális változásokat is. Az utolsó héten is kaptam új részeket még, Kriszta mondta is, hogy merénylettel készül ellenem. Nem volt könnyen tanulható, de azért be tudott épülni az emberbe. Szeretem, amikor már a testemben van a szöveg, az kevésbé jó, ha gondolkodni kell a premieren, hogy úristen mi jön egymás után, az nagyon stresszes. Ebben az évben csupa nehéz szerepem volt, azt érzem, hogy az agyam már nem tud több szöveget befogadni (nevet).

Ez volt az első közös munkátok Krisztával, ugye?

Nem egészen, felolvasószínházi előadásokat csináltunk már együtt. A Katonában sokszor találkozunk, nagyon kedvelem őt, a stílusát. Nem számítottam másra, mint amilyen volt ez a próbafolyamat. Szeretem Kriszta lazaságát, igaz, hogy fiatal, de nagyon nyugodtan fogad mindent, jól tudja kezelni a színészeket is, meg az esetleg felmerülő problémákat is. Nyugalmat sugároz még akkor is, amikor izgulunk, hogy hogy fogjuk a jelenetünket megcsinálni, hogy fog a darab összeállni. Persze a végére mindig minden összeáll (mosolyog).

Év elején Gothár Péterrel dolgoztál a Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojlerben. Az is egy érdekes feladat volt.

Igen, Bognár Péterrel együtt is írták, így tudták, hogy kikkel szeretnének együtt dolgozni, ezért egy-két helyen ránk lettek írva a jelenetek. Elég közel áll hozzám ez a szerep, főleg hogy ennyire célzottan tesznek utalásokat benne a színésznő magasságára és alkatára (nevet). Kocsis Gergő feleségét játszom, egy gyilkossági nyomozásba csöppennek a nézők, ahol én vagyok az áldozat. Egyszer csak feléledek a darab közben, és tulajdonképpen visszamegyünk a múltba az én karakterem által, a többiek meg próbálják felgombolyítani a szálakat, hogy mi is történt, miért áll ki egy kés a hátamból.

Ennek a szövege sem egyszerű.

Igen, elég nehéz szövegileg, érdekes stílusa van. Nem csak az, hogy hogyan állnak össze a szavak mondatokká, az embernek az az érzése, hogy hétköznapi mondatokat mond, mégis olyan furcsa szórenddel, hogy elképesztően nehéz volt megtanulni. Mégis ez adja az egész stílusát, illetve az is, hogy a nehéz szöveg mellett verses részek is vannak, a kettőnek a keveréke egy nagyon fura hangulatot ad a darabnak. Nehéz volt befogadni, de nagyon érdekes is egyben.

Ezután következett a Széljegy. Egy fél szóval beszéltük már, hogy nehéz terep volt számodra, miért?

Nagyon messze áll tőlem. Egy ügyvédnőt játszom, tele szakmai kifejezésekkel… és ez egyre csak fokozódik a darab végéig, ugyanis én így érvelek a jelenetekben, a zsargont használva. Amikor megláttam a szövegkönyvet, kicsit féltem is, az egész próbafolyamat alatt rengeteget tanultam, mégis nagyon nehezen ivódott be az anyag, megszenvedtem vele. Az édesapám ügyvéd volt, a bátyám ügyvéd most is, így ismerem ezt a világot másodkézből, de én nem véletlenül választottam más pályát (nevet). Most már azt érzem, hogy ezt is megoldottam, és jól is.

Ebben az évben a határaimat feszegetem a munkában. Ez az ügyvédnő elég negatív figura. Valaki mondta nekem, hogy sokszor játszom áldozatokat, és addig fel sem merült bennem, de amikor ezután végig gondoltam, igazat kellett adnom, mert tényleg gyakran ilyen szerepeket kapok. Gondolom, ez az alkatomból adódik, vagy abból, hogy a nők a legtöbbször a drámákban áldozatok. Szerencsére van egy-két olyan szerepem, amiben meg tudom mutatni a negatív énemet is, ahogy az ügyvédnőnél is.

Szeretsz negatív figurát játszani? Honnan merítesz ilyenkor?

Persze! Azért mindenkinek van sötét oldala (nevet). Nagyon szeretem az Abigail buliját, abban sem vagyok túl pozitív. A Széljegy nem mutatja meg annyira egyértelműen, mélyen az ügyvédnő sorsát, míg az Abigailben jobban kiderül, hogy mitől is lett ennyire elviselhetetlen ez a nő. Ebben sokkal több mindent lehet játszani, szeretem, hogy megmutathatom a hátteret is.

A Széljegyben nagyon visszafogott, már-már távolságtartó vagy, valóban nem sok minden derül ki az ügyvédnőről a felszínes dolgokon kívül.

Nyilván a figurából adódik, ő egy nagyon rafinált, ügyeskedő ember, a végén veszíti csak el a türelmét, de addig pontosan próbál végigmenni azon az úton, amit kitűznek maguk elé.

A színpad körül ülnek a nézők, nem zavar ez a fajta közelség játék közben?

Már nem zavar meg. Így indítottam a Katonás életemet, Zsótér Sándorral megcsináltuk a Bakkhánsnőket a Kamrában, egy körben játszottunk, kívül volt a közönség, és én sokszor kint ültem mellettük, úgy mondtam a szövegemet. Sokkal intimebb volt, mert közelebb voltak, át kellett lépnem a nézőkön, szóval egyből a mélyvízbe dobtak (mosolyog). Ez engem valahogy soha nem zavart, sőt jobban érzem a reakcióikat, ami persze nehezebb, ha nem olyan, de én akkor is szeretem.

Én pont a közelség miatt szeretek nagyon a Kamrában dolgozni. Barna és Kati (Bányai Kelemen Barna és Takács Kati – a szerk.) is mondta, hogy nehéz fókuszálni, mert ha egy pillanatra kinéz az ember, máris el tudja veszíteni a koncentrációját. Engem egyébként is megtalálnak ezek (nevet).

Ahogy mondtad, hogy átléptél a nézőkön, nekem egyből a Részegek ugrik be, amit te kezdesz, gyakorlatilag a nézők közül.

Igen, de az egy kicsit más, tényleg megtalálnak ezek a darabok. A két Koreában és a Részegekben is kommunikálnom kell a nézőkkel, és hát nem könnyű bemenni úgy, hogy nem tudod mi lesz. Jobban szeretem, ha azért megmarad a láthatatlan fal köztem és a közönség között.

Szerintem tök jól megoldod mindkettőben.

Igen, ezt mondják (mosolyog). Az az érdekes, hogy amikor már ott vagyok, akkor elfelejtődik az izgalom, de abban a pár percben, amíg ott állok, az pörög végig bennem, hogy „be kell menni- be kell menni-jaj nem akarom-jaj, mi lesz-jaj, hogy lesz”. Szóval azért ez súly.

Volt már valaha negatív reakció a nézőtől?

Nem, hál’ istennek. A Koreában volt olyan, hogy nem jött fel, de igazából én is éreztem párszor, hogy jó lenne, ha nem jönne fel valaki. Lehet, hogy ez így oda-vissza hat… (mosolyog).

Említetted már az Abigail buliját, ami lekerül idén a repertoárról, de ebben az évben van egy másik, már-már emblematikusnak nevezhető darab is, a Top Dogs, ami szintén elköszön. Fájó lesz ez a búcsú?

Hát ez nagyon bonyolult. A Katonába való szerződésem első évadának második darabja a Top Dogs, a gyerekkoromat öleli fel, pályakezdésem óta játszom, most így belegondolva ez nagyon durva (nevet)… nosztalgikus érzés, mennyi minden történt közben. Szoktunk hülyéskedni, hogy hány gyerek született. Figyelj, emiatt sajnálom, de most már nagyon nehéz bemenni egy előadásra és csinálni, nagyon nehéz úgy játszani, hogy ne legyen rutin. Persze olyan is volt, hogy a 300. előadásnál jöttem rá valamire, és azt onnantól máshogy mondtam. Hullámzó volt ez a 17 év, mert volt benne unalom is, amikor dolgozni kellett a megszokás ellen, aztán mindig tovább lendült. Nem sok darab van, ami több mint 400 előadást élt meg, és most sem azért veszik le, mert elfogytak a nézők. Ez egy nagyon hosszú kapcsolat vége, lehet, hogy sírni fogok, fogalmam sincs. Fura lesz az biztos.

Láttam, hogy a Loveshake-et viszitek az Ördögkatlanra, máshol is játsszátok majd?

Most június 6-án lesz az utolsó a Hatszínben, aztán igen, játsszuk Szentendrén és Balatonföldváron is biztosan.

Marad jövőre is a Hatszínben?

Igen. Megszerettük, jó ott játszani ezt.

Nem nagyon játszol a Katonán kívül, hosszú idő óta ez az első kirándulásod, ugye?

Igen, a Loveshake az egyetlen. A gyerekem születése előtt játszottam többet külső produkcióban. Aztán amikor visszajöttem dolgozni, az első az volt, hogy az arányok meglegyenek, hogy tudjak otthon is lenni a gyerekkel, és ez valahogy így maradt, begubóztam a Katonába. Volt egy időszak, amikor ezt nehezen viseltem, azt éreztem, hogy akkor tudnék picit felfrissülni, hogy ha más emberekkel is dolgoznék, akkor nagyon szerettem volna külsős feladatokat, de nem úgy jöttek össze a dolgok. Úgy hozta az élet, hogy megcsináltuk a Loveshake-et, és ez valahogy helyrerakott bennem dolgokat. Nagyon jó volt picit mással és máshogyan dolgozni. A nulláról kezdtünk egy előadást, nem csak odamentünk a próbára és megtanultuk a példányunkat. Nagyon izgalmas volt.

Lesz még ilyen a jövőben? Esetleg rendezés?

Hát figyelj, nem nagyon gondolom, hogy ilyet akarok én most még csinálni. Közös csapatmunkában szívesen veszek részt, de az, hogy rendezzek, azt nem. Tulajdonképpen örülök, hogy azok a munkák nem jöttek össze, amiket szerettem volna, mert azok is csak elkényelmesítettek volna. Ha engem ide vagy oda hívnak, akkor nem kezdek el magamon belül dolgozni, nem foglalkozom azzal, hogy mi fontos nekem, mi érdekel igazából. Egy csomó mindent megtapasztaltam abban az időszakban, amikor elégedetlen voltam, nagyon sok dologra rájöttem. Jó visszanézni, hogy ez így alakult, ebből született meg a Loveshake.

Említetted az arányokat. Ennyi bemutató mellett tudod tartani az egyensúlyt a munka és a magánélet között?

Nem. Ez most túl sok. A Loveshake-nél is úgy volt, hogy mondjunk egy időpontot, és soha nem volt olyan, ami mindkettőnknek jó lett volna. Nagyon elfoglaltak vagyunk, ezért úgy kezdtünk neki, hogy mindketten próbáltunk délelőtt a saját színházunkban, aztán amikor tudtunk, délutánonként dolgoztunk a közös darabon. Emiatt hosszabb volt a próbafolyamat, ősszel kezdődött és január végén mutattuk be, mivel annyi minden volt mellette. Négy éve terveztük, hogy szeretnénk ilyet csinálni, mostanra az volt bennünk, hogy hova várjunk még, mire várjunk, csináljuk meg! Tudtuk, hogy nehéz időszak lesz, de egyikünk sem bánta meg. Így hogy nem volt igazi próbaidőszakunk, még most is dolgozunk rajta, piciket változtatunk, én ezt is nagyon szeretem benne.

Forgatsz idén is?

Igen, a Korhatáros szerelem második évadában, illetve van két film is, amikben dolgozom majd.

Akkor nem lesz sok pihenés a nyáron sem.

Hát nem, úgy kellene ezeket megoldani, hogy maradjon idő azért pihenni is. Ez általában jellemző a szakmánkra, van, hogy alig van feladat, máskor meg minden egyszerre (nevet).

Tudsz már valamit a következő évadról?

Nem, de kértem egy lélegzetvételnyi időt most, hogy ne legyek mindenben benne. Nem a próbák miatt, hanem a sok előadás az oka, most havi 24-26-ot játszom a Loveshake-kel együtt. Egyrészt, kevesebbet vagyok a gyerekemmel, mint szeretnék, másrészt nem lehet ennyire koncentrálni minden este. Volt egy időszak, amikor nagyon fáradt voltam, akkor minden második előadáson apró, pici bakijaim voltak, máshogy mondtam a szöveget. Ezek engem nagyon zavarnak, nem szeretem ezt, mert én ott akarok lenni 100%-osan, és most nem megy. Nem akarom, hogy ez így maradjon. Az sem jó, hogy most nem járok színházba, és nem csak azért, mert nincs rá időm, hanem mert annyira fáradt vagyok, hogy nem is akarok… én szeretem a szakmám és ugyanúgy rajongani akarok érte, mint pár évvel ezelőtt, és ehhez most kell egy kis pihenés.

Kiemelt kép: Nánási Pál