Tegnap tartotta alakuló ülését a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Erdélyi Bizottsága, amely az alapító okirat aláírásának napjától az MMA Erdélyi Munkacsoportja alakuló ülésének napjáig tartó időtartamra jött létre.

Az alakuló ülést Turi Attila, az MMA elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében kiemelte: „Ez a munka elsősorban a kapcsolatépítésről szól. Nem az MMA önkifejezéséről, hanem a kultúra széles körű és pontos közvetítéséről, éltetéséről”. Kiss János, az MMA regionális és határon túli hálózatépítéséért felelős alelnöke felszólalásában felidézte a kezdeteteket, a köztestület hét regionális központjának – Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szeged, Veszprém – megalakulását 2022 decembere és 2023 márciusa között, amelyet a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) együttműködésben valósított meg. „Nem győzöm időről időre hangsúlyozni, hogy mennyire hálás vagyok azoknak az akadémikustársaknak és köztestületi tagoknak, akik ebben az építkezésben részt vállaltak és jelenleg is részt vesznek. Továbbra is, folyamatosan várjuk tettre kész tagjaink jelentkezését az egyes régiók munkacsoportjaiba, akik tevékenységükkel érdemben tudják segíteni a helyi kulturális és szakmai, emellett felsőoktatási és egyházi intézményekkel való partnerségek kialakítását, működtetését, az értékes művészeti projektek, kezdeményezések felkarolását.”

Az MMA régebb óta tervezte a köztesület kulturális szerepvállalásának határon túlra való kiterjesztését. A Kárpát-medencét érintő regionális bővítés első állomásaként 2024. október közepén Turi Attila, az MMA elnöke és Richly Gábor főtitkár aktív közreműködésével javaslatot tettek az erdélyi aktivitás eseti elnöki bizottság formájában történő megindítására. Ezt idén január második felében egy nagyváradi informális találkozó követte, melynek során egyeztetés történt a bizottság megalakulásának konkrét lépéseiről a bizottsági tagságra felkért akadémikusok részvételével.

A frissen megalakult bizottság elnöke Vargha Mihály, az MMA rendes tagja (Képzőművészeti Tagozat) lett, míg társelnöki tisztjét Balázs-Bécsi Gyöngyi, az MMA rendes tagja (Népművészeti Tagozat) tölti be. A bizottság tagjai: Ádám Gyula, az MMA levelező tagja (Film- és Fotóművészeti Tagozat); Bogos Ernő, az MMA rendes tagja (Építőművészeti Tagozat); Haáz Sándor, az MMA rendes tagja (Zeneművészeti Tagozat); Jakobovits Márta, az MMA rendes tagja (Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat); Pávai István, az MMA levelező tagja (Művészetelméleti Tagozat); Pregitzer Fruzsina, az MMA rendes tagja (Színházművészeti Tagozat); Sántha Attila Barna, az MMA levelező tagja (Irodalmi Tagozat).

A tagok megbízatása a bizottság működési idejére szól. A bizottsági ülésekre – a bizottság elnökének döntése alapján – tanácskozási joggal meghívhatók az MMA akadémikusai, köztestületi tagjai, valamint egyéb szakemberek.

Kiemelt kép: Pillanatkép az alakuló ülésről (Fotó: MMA)