Idén tizenegyedik alkalommal adják át a Liszt Ünnep részeként megvalósuló Margó Irodalmi Fesztiválon a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat, amelyre június 30-ig lehet a nevezéseket leadni.
A 2015-ben indított Margó-díj célja bemutatni a tehetséges pályakezdő írókat és műveiket, annak érdekében, hogy azok minél több olvasóhoz eljussanak. A díjra minden olyan magyar nyelvű prózakötet nevezhető, amely 2024. július 1. és 2025. június 30. között jelent meg, és kereskedelmi forgalomba került. Feltétel még, hogy az adott mű a szerző első prózakötete legyen, tehát nem kizáró ok, ha korábban más műnemben publikált. Az elmúlt évtizedben olyan írókat tüntettek ki, mint Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, Halász Rita, Vonnák Diána, Visky András és Kemény Lili.
A nyertes a díjjal 1 000 000 forintot, valamint kiemelkedő mértékű kereskedelmi és médiatámogatást is kap, hiszen a Bookline, a Margó-díj kiemelt támogatója 15 000 000 forint értékben járul hozzá a nyertes könyv népszerűsítéséhez. A Margó-díjas szerző a következő évben egy önálló esten mutatkozhat be a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében, emellett próbafordítást, valamint publikációs lehetőséget is kap a Könyves Magazinon egy éves tárcasorozat formájában. A legjobb tíz szerző közül különdíjast is választ a zsűri a Margó-díj támogatójával, az Erstével közösen. A Margó x Erste #higgymagadban különdíj félmillió forinttal jutalmazza a legjobb tíz első prózakötetes szerző közül azt, aki témaválasztásával vagy saját írói útjával leginkább inspirálja olvasóit arra, hogy merjék megvalósítani álmaikat. Az első Margó x Erste #higgymagadban különdíjat 2023-ban Szűcs Ádám, 2024-ben pedig a Kovács ikrek, Kovács Dominik és Kovács Viktor nyerték el.
A nevezéseket 2025. június 30. éjfélig várják, a legjobb tíz kötetet szeptemberig választja ki a Könyves Magazin szerkesztősége, a döntősök közül pedig a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága és a Margó Irodalmi Fesztivál képviselőiből álló szakmai zsűri dönt a győztesről. A Margó-díjat 2025 októberében, az Őszi Margó megnyitójával egybekötött ünnepélyes díjátadón adják át a Nemzeti Táncszínházban, a Millenárison.
A nevezéssel kapcsolatos részletek a Margó weboldalán olvashatók.