Ma éjfélig lehet jelentkezni a Versünnep Alapítvány idei versenyprogramjára, amelyre három kategóriában várják az anyaországból és határon túlról a hivatásos és tanulmányaikat folytató előadóművészek, zeneszerzők, film- és képzőművészek jelentkezését. Az idei Versünnep tematikája Radnóti Miklós halálának 80., Hervay Gizella születésének 90. és Sziveri János születésének 70. évfordulójához kapcsolódik.
A kiírás szerint a Versünnepre három kategóriában jelentkezhetnek hivatásos színművészek, előadóművészek, zeneszerzők, film- és képzőművészek, valamint képző intézmények hallgatói. A vers- és prózamondás kategóriában kötelezően három művet kell nevezni, amelyek vers, próza, drámarészlet vagy publicisztika lehetnek. A nevezett művek közül kettő kötelezően idei irodalmi évfordulós szerző alkotása, a harmadik nevezett mű pedig vagy kortárs magyar költő, író alkotása, vagy az évfordulós szerzők valamely műve lehet. Vers- és prózamondás kategóriára szakirányú képzésben résztvevő vagy hivatásos színművészek és előadóművészek jelentkezését várják.
Énekelt vers és versmegzenésítés kategóriában két művel szükséges nevezni komoly- vagy könnyűzenei stílusban, amelyek közül az egyik zenei alkotás évfordulós szerző műve kell, hogy legyen, a másik pedig lehet kortárs magyar költő vagy író verse, prózai alkotása vagy az évfordulós szerzők valamely műve. Ebben a kategóriában szintén végzett vagy tanulmányukat folytató zeneszerzők, valamint előadóművészek jelentkezését várják. Képző- és filmművészeti alkotás kategóriában kötelezően egy olyan művel kell jelentkezni, amely idei évfordulós költő egyik alkotása kapcsán született. Itt is végzettséggel rendelkező vagy tanulmányaikat folytató képző- és filmművészek, valamint előadóművészek jelentkezését várják.
A versenyre kizárólag magyar költők művével lehet jelentkezni. Egy versenyző több kategóriában is nevezhet, és mindegyikben Magyarországról és a határon túlról is várják a jelentkezőket. Az elődöntőket várhatóan április első hétvégéjén, a döntőt a költészet napján a Nemzeti Színházban rendezik. A verseny döntőjébe jutó előadók tárgyi és pénzjutalmakban részesülnek. A jelentkezéshez szükséges információk a Versünnep oldalán érhetők el.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Versünnep 2023 elődöntőjéről (Fotó: Kovács Milán)