Fekete Gábor a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés színész hallgatója, aki máris olyan szerepekben bizonyíthatja kivételes tehetségét, mint A Pál utcai fiúk Bokája, vagy Rádi A padlásból. Utóbbi darab utolsó próbája után beszélgettünk vele Pécsett.
Most vagy negyedéves a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, hogy kell elképzelni ezt az évet?
Alapvetően abból áll, hogy vizsgaelőadásokat csinálunk, közben kurzusokat veszünk különböző tanároktól, illetve gyakorlaton vagyunk, én főleg ezzel foglalkoztam az első félévben. Először a székesfehérvári Vörösmarty Színházban próbáltuk A Pál utcai fiúkat (Boka szerepét játssza – a szerk.), aztán az osztállyal egy verses estet csináltunk a Magvető Caféban Székely Krisztával.

Jelenet a Pécsi Nemzeti Színházban látható A padlásból (fotó: Körtvélyesi László)
Milyen volt Krisztával együtt dolgozni?
Nagyon jó volt, nagyon szerettem. Izgalmas, hogy egy verses estet nem csak úgy lehet megvalósítani, hogy kiállunk a színpadra, velünk szemben ülnek a nézők, és mondjuk. Belaktuk az egész kávézót, nagyon jó hangulata volt.
Ezután kezdtem Pécsett dolgozni, először a Veszedelmes viszonyokat mutattuk be, utána pedig jött A padlás, és persze játszottam az Ódry Színpadon, két előadásban. Az egyik a George & Cole, ezt tavaly februárban mutattuk be, a másik pedig A rodológia rövid története, ebből pont lefutott az utolsó előadás is.
A Veszedelmes viszonyok felkérés hogy jött?
Horgas Ádámmal már dolgoztunk együtt a Magyar Színházban, a Pesti Magyar Színiakadémiára jártam az Egyetem előtt, pozitív tapasztalatai voltak velem kapcsolatban, emiatt hívott gyakorlatra.

Jobb oldalt Boka, azaz Fekete Gábor (fotó: vorosmartyszinhaz.hu)
Milyen benne a szereped?
Danceny lovagot alakítom, ő egy mellékszereplő, nagyon szeretem csinálni.
2013-ban mutatták be A padlást a Pécsi Nemzeti Színházban, most felújítjátok, te ma játszod először Rádit. Hogy jött a felkérés?
Horgas Ádám és Rázga Miklós igazgató úr megkerestek a Veszedelmes viszonyok miatt, aztán szóba került, hogy felújítják a darabot. Tudták, hogy én zenés színész osztályba járok, Miklós felvetette, hogy nézzük meg, hogy állna ez nekem. A zenei vezetővel, Bókai Zolival meghallgattak, és mondták, hogy enyém a szerep. Böhm Györggyel, a rendezővel, csak később találkoztunk.
Hogy fogadott a társulat ősszel?
A két darab szereplői között nagyon kevés az átfedés. Ősszel jöttem le először Veszedelmes viszonyok próbaidőszakára, sok mindenkivel találkoztam azóta, alakulnak a kapcsolatok. Nagyon jó itt lenni, nyitott az egész közeg, mindenki nagyon kedvesen fogadott.
Hosszú távon is gondolkodsz Pécsben, így hogy ilyen szép szerepek találnak meg?
Jelen pillanatban nagyon jól érzem magam itt úgy, hogy még bármi lehet. Örülnék, ha tudnék errefelé is gondolkodni.

Jelenet a Pécsi Nemzeti Színházban látható A padlásból (fotó: Körtvélyesi László)
Láttam, hogy a két darab havonta 8-10 este megy majd folyamatosan, hogy fogod tudni ezt összeegyeztetni az Egyetemmel?
Ezt még én sem tudom, ki kell tapasztalnom. Első félévben nagyon minimálisan kellett bejárnom, mert nem volt olyan előadásom az egyetemen, amit próbálnom kellett. Majd tavasszal elválik, hogy hogyan fogunk tudni egyeztetni, mert amellett, hogy nagyon szeretek a színházban lenni, érzem, hogy még nagyon szomjazom a tudásra, még amit tudok, próbálok begyűjteni az egyetemről.
Amíg sokan gyakorlaton voltunk, az osztály három előadást is színpadra vitt, nagyon sajnáltam, hogy ezekben nem szerepelhetek. Most már nagyon várom, hogy újra együtt dolgozzak, alkossak a többiekkel.
Lehet már tudni, hogy az osztállyal tavasszal min dolgoztok majd?
Bemutatjuk a Koldusoperát Novák Eszter tanárnővel (az osztályfőnöke Selmeczi Györggyel együtt – a szerk.), márciusban ezen fogunk dolgozni. Most lesz az első megbeszélés, részleteket még nem tudunk.
Kiemelt kép: Fekete Gábor mint Rádiós (fotó: Körtvélyesi László)