Pallai Mara, a Budapest Bábszínház társulatának tagja izgalmas félévet tudhat maga mögött: októberben a Holdbeli csónakos, decemberben az Esti Kornél, januárban pedig a Szabadesés, avagy Barnaby Brocket kalandjai felhőkön innen és túl című produkciókban debütált. Marával a teátrum művészbüféjében találkoztunk, lelkesen mesélt a legutóbbi bemutatókról, próbafolyamatokról, de szóba került többek között az Apa lánya című monodráma, valamint az abban az előadásban nyújtott alakításért járó elismerés is. 

Amikor legutóbb beszélgettünk veled, éppen próbáltátok az Apa lányát. Akkor azt mondtad, hogy babonából nem beszélsz új bemutatóról ebben a szakaszban. Most, hogy már túl vagytok a premieren, hogyan látod az előadást?

A próbafolyamat igazán érdekes munka volt, elég komoly erőfeszítéseket igényelt, főleg, mert korábban nem csináltam egyszemélyes előadást. Igaz, kezdhettem volna egy rövidebb gyerekelőadással is, de ez így alakult. (mosolyog) A témájából fakadóan, meg az a történetben érintett érzelmi rétegek miatt is, nagyon át kellett adnom magam ennek a munkának. Ami érdekes, hogy praktikum szempontjából könnyen ment a próba, viszonylag egyszerűen jöttek a megoldások, Karival (Hoffer Károly, az előadás rendezője – A szerk.) jól tudtunk együtt dolgozni. Persze, volt, amikor elakadtunk, gondolkodtunk, hogyan lehet színpadra vinni azt az adott szövegrészt és főleg, ami mögötte van. A bemutató jól sikerült, több mint egy éve volt a premier, azóta havi egy-két alkalommal játszom.

Az előadás egyik érdekessége, hogy bár a téma adott, de mégsem nevesít semmit és senkit.

Ez így van: a dráma Irena Sendler élete alapján született meg, de nem hangzik el sem az ő neve, sem az, hogy ez a II. világháború idején játszódik. Ezzel igyekeztünk sokkal általánosabbá tenni a mondanivalót, hiszen itt elsősorban nem az a lényeg, hogy mikor, hol és kivel történtek dolgok, hanem az, hogy abban a helyzetben milyen szerepet játszott egy nő.

Pallai Mara (fotó: Gádoros Márk)

Mennyire visel meg lelkileg ez a nem éppen könnyed történet?

Viszonylag megterhelő, főleg azért, mert jellegénél fogva nem játszottam – és nem is fogom – annyit zsinórban, hogy rutinelőadássá váljon, ami persze nem is lenne jó. Azokon a napokon, amikor tudom, hogy este előadás lesz, már kora reggeltől van bennem egy feszültség, egész nap készülök rá.

Ezek szerint még mindig izgulsz?

Igen, majdnem ugyanúgy, mint az elején. Ez egy monodráma, viszonylag nagy mennyiségű szöveggel, amit bár el szoktam mondani előtte mindig, mégsem tudok rá teljesen nyugodtan bemenni.

Ehhez az előadáshoz viszont kapcsolódik egy igazán nagy elismerés: az Apa lánya miatt téged is beválasztottak tavaly „A kultúra 50 arca” közé. Mit jelentetett számodra ez a visszajelzés?

Természetesen jól esett, és fontos elismerés is volt. Mindenki szereti a szakmai sikert, de nekem ez többet jelentett valamilyen díjnál, vagy egyszeri elismerésnél. Úgy éreztem, hogy a megelőző évek munkája is benne van ebben. Eddig, ha jól tudom a mi szakmánkból Hoffer Károly rendező-tervezőként, valamint Gimesi Dóra dramaturgként került bele ebbe a „csapatba”. Igaz, ez az elismerés is elég friss még, pár éve hozták létre, de bízom benne, hogy minden évben lesz legalább egy bábos kitüntetés.

Pallai Mara (fotó: Gádoros Márk)

Az idei évad számodra elég mozgalmas volt, az első három bemutatóban mindben szerepeltél. Mennyire vagy fáradt?

Így van, most egymást érték a próbafolyamatok. Augusztus vége óta próbáltam szünet nélkül, ráadásul most értünk a végére a decemberi időszaknak, ami az ünnepek miatt minden színházban megterhelő lehet, hiszen rengeteg előadást játszunk. Emiatt nem tagadom, egy kicsit fáradt vagyok, és nem csak én, hanem a kollégák is, de nem szeretnék panaszkodni, része a munkánknak, hogy vannak nagyon sűrű időszakok is.

Elég sok előadásban szerepelsz. Mondhatjuk, hogy vezető színésznő vagy a Budapest Bábszínházban?

Ez a fogalom – főleg egy bábszínházban – nehezen meghatározható, mert itt teljesen mások a szerepkörök. Sok színésztársam van, akik hozzám hasonlóan rengeteg darabban szerepelnek, kisebb-nagyobb szerepeket egyaránt viszünk, éppen ezért nem olyan könnyű megmondani, hogy ki vezető színész és ki nem. Én biztosan nem mondanám magam annak.

Pallai Mara (fotó: Gádoros Márk)

A legutóbbi bemutatód a Szabadesés volt, amelyben Szolár Tibor kivételével, mindannyian több szerepben tűntetek fel.

Bábszínházban ez sem olyan ritka, ráadásul ebben az előadásban nekem nincs is nagyon sok karakterem. Van olyan kollégám, akinek valóban egyik pillanatról a másikra kell más szereplő bőrébe bújnia. Talán éppen ezért nagy öröm, ha olyan szerepet játszhatunk, amikor tényleg egy szerepívet kell befutnunk. Az is előfordul, hogy több kisebb szerepet kell eljátszani a főszerep mellett. Az én főbb szerepem ebben a darabban Mrs. Brocket, vagyis a címszereplő édesanyja. Különös és érdekes feladat, mert a fiához fűződő viszonya eléggé szélsőséges és sarkított. Bár a való életben is akadnak nagyon különleges szituációk a szülő-gyermek kapcsolatban, a jelen esetben van egy nagyfokú absztrakció is benne. Meg kellett találnom a figurában a belső ellentmondásokat, hogy kellően érdekes legyen a színpadon, de közben valamiképp kapcsolódjon a valósághoz, hús-vér figuraként is elképzelhető legyen – nem volt egyszerű megtalálni a megfelelő arányt absztrakció és életszerűség között.

A bábszínház alapból kifinomult technikai érzéket kíván, de ennél az előadásnál – az én meglátásom szerint – hatványozódik ez a feladat, mert a teret is ti rendezitek be.

Abszolút jól látod, rengeteg a technikai jellegű dolog, de mostanra szerencsére letisztult bennünk, előadás közben nem is lenne időnk arra, hogy gondolkodjunk, nézegessük, mit hova kell tenni. De ez nem csak a mi érdemünk, hanem a műszaké, a díszítőké, a kellékesé is: nekik is ugyanúgy résen kell lenniük, mert sokszor egy-két másodpercen múlik minden. Szerencsére nagyon jó az összmunka a színészek és a háttérben dolgozók között.

Számodra mi az előadás legfontosabb üzenete?

Hogy mennyire relatív lehet a normalitás fogalma. Az a fő kérdés, hogy meg tudjuk-e határozni, mit jelent a normális, akár csak egyetlen társadalmon belül? Ez nagyon nem könnyű, mert mindkét irányba el lehet tévedni: normálisnak mondok valamit, ami nem az, vagy éppen ellenkezőleg, kizárok valamit ebből a körből, ezzel pedig értéket veszítek el.

Pallai Mara (fotó: Gádoros Márk)

A decemberi bemutatók, az Esti Kornél is egy olyan darab, ahol több szerepet visztek, viszont egy időre minden színész főszereplővé, Esti Kornéllá válik.

Ez is azt igazolja, hogy a bábszínházban nagyon sokféle szereppel és előadással találkozunk mi színészek is. Ezt az előadást azért is szeretem különösen, mert túl azon, hogy egy jó irodalmi anyaggal dolgozunk, a báboknak is van egy erős képzőművészeti oldaluk. Máshogyan kell játszani velük, egészen új koncepciót építettünk fel, nem egy szokványos bábelőadás. Ráadásul a Kemény Henrik Teremben játsszuk, ami egy roppant intim tér, teljesen más, mint nagyszínpadi előadást csinálni. Én különösen élvezem ezeket az újdonságokat, kihívásokat.

Ha jól tudom, idén már nem próbálsz új darabot.

Ammenyire én tudom – mert ez is könnyen változhat –, színészként nem lesz új bemutatóm ebben az évadban. A Budaörsi Latinovits Színházban lesz február végén az Aliz! című darab bemutatója, annak az előadásnak a szövegkönyvét Tengely Gáborral közösen írtuk, Gábor rendezi is, én pedig a dramaturgi munkát vállaltam magamra. Arról, hogy mit hoz a jövő, még nem tudok nyilatkozni, mert bármelyik pillanatban jöhet új feladat.

Kiemelt kép: Pallai Mara (fotó: Gádoros Márk)