„Meg kell tanulnunk más aspektusból is rálátnunk magunkra” – Interjú Gubás Gabival

Molnár Ferenc egyik ritkábban játszott darabját az Olympiát Paczolay Béla rendezi a Thália Színházban. A november 21-én a Télikertben debütáló előadás Lina grófnőjét alakító Jászai Mari-díjas színésznővel, Gubás Gabival beszélgettünk.

Nem először játszol Molnár-darabban, sőt, ha jól emlékszem a címszereplő Olympiát is alakítottad már korábban.

Igen, most másodszor játszom ezt a darabot, Az ördögöt pedig, ami szintén Molnár-darab három különböző előadásban is játszottam már. Imádom Molnárt, nagyon a szívem csücske, mert kifejezetten jó szerepeket, jó karaktereket ír, amiket nagyon jó játszani is.

Most viszont nem Olympia, hanem Lina leszel. Mit kell tudni róla?

Van egy nagyon jó mondat a darabban, miszerint az “egész világ egy nagy Lina”. Lina tulajdonképpen egy szem, egy árgus szem, aki mindenkire figyel. Folyamatosan figyeli, hogy hol van az a pont, ahol valaki hibázik, ahol rajta lehet csípni, vagy meg lehet fogni valakit. Ugyanis itt a hatalmi helyzetek le vannak osztva, Olympia lett az első udvarhölgy, de Lina szeretett volna az lenni, mert úgy gondolta, hogy neki sokkal inkább erősebb a császárhoz való lojalitása. Emiatt mindig van egy „ellenzéki” hozzáállása a helyzethez, és mindig figyeli, mindig sakkban tartja azt a családot, akik sokkal inkább közelebb vannak a tűzhöz. De az én olvasatomban, vagy ahogy én megfejtettem, élvezi is ezt a helyzetet, hiszen neki így inkább mindent szabad, amit az első udvarhölgynek mondjuk nem. Amit ő mond, arra oda kell figyelni, sőt, hogyha ő ledobja az atombombát, akkor ott minden borul, és valóban baj lehet az Ettingen családban, ami akár pozíciókba is kerülhet. A rokont, mint tudjuk, nem lehet megválasztani, de eltávolítani sem, és Lina ezt ügyesen kihasználja, akár egy árnyék, mindenhol ott van, figyel és vár, hogy hol van az a legkisebb hiba, amibe bele tud kapaszkodni, és akár bukhat az egész család. Érdekes és izgalmas karakter.

A darab 1928-ban íródott, mennyire lesz aktuális az előadás most?

Paczolay Béla rendezőnek megvan az a törekvése, hogy az előadás minél maibb legyen, hogy érthető legyen a fiatalabb generáció számára is, mert egyébként nagyon kedves és humoros darab. Nagyon szép a miliője díszletileg és jelmezileg is, ezekkel kicsit visszahozzuk az 1920-as éveket. A történet egy fürdőben játszódik, tehát a fürdőruhák annak a kornak a feelingjét idézik. Ötvözzük a dolgokat, a múlt és a jelen kombinációja fogja tudni megadni azt az érzetet, hogy ez mégiscsak a máról szól.

A szöveg is valamelyest aktualizálva lesz?

Azt szoktam mondani, hogy szöveg tekintetében az olvasópróba egy fontos mérföldkő, hogyha ott működik a darab, akkor fog tudni működni. Ha ott minden rendben, akkor nem fogjuk nagyon elrontani, és úgy éreztem, hogy egész jól működött. Az olvasópróbán sokan vagyunk, olyanok is, akik lehet, hogy először hallgatják ezt a darabot, és olvasás szinten is működött a molnári humor. Úgyhogy bízunk abban, hogy ezt a vonulatot is tudja adni, és hogyha még mögötte ki tudjuk fejteni ezeket a bizonyos hátsó kis szálakat, meg azt, hogy mennyire lehet sajnálni ezeket az embereket, hogyha tényleg ennyire beleragadnak a megfelelési kényszerükbe, akkor ez szintén tud mai szemszögből is egy görbe tükröt mutatni. Sőt nem is görbét, hanem konkrétan tükröt, hogy hol rontjuk el a kis helyzeteinket.

Dolgoztál már korábban Paczolay Bélával?

Igen, a Legyen férfi, Monsieur Pignonban, ami szintén egy  kis társadalmi határfeszegetés. Az a nagyszínpadon ment nagy sikerrel, és kifejezetten jó munka volt. Én nagyon szeretem a filmes mentalitást, szeretem, ahogy ő látja a dolgokat. Ő is mondta, hogy mennyire örült annak, hogy most nem a nagyszínpadon, hanem a Télikertben kapott lehetőséget, mert minél kisebb a tér, annál inkább érzi azt a különös légkört, vagy filmes helyzetet, ami közelebb áll hozzá. Mert itt a legkisebb rezdüléseket is lehet látni, filmes eszközökkel is tudunk dolgozni. Amikor a nagyszínpadon vagyunk, akkor mindig fel kell nagyítani mindent, akkor jobban kell irányítani a figyelmet is, de itt a sok pici, finom, könnyed, cizelláltságot is meg lehet mutatni.

Téged főleg a nagyszínpadi produkciókban lehet látni, mennyire „otthonos” számodra a kisebb, intimebb tér?

Az elmúlt években úgy jött ki a lépés, hogy főleg a nagyszínpadon voltam jelen, de ettől függetlenül nagyon közel áll hozzám a kisebb tér. Amikor gyerekként kérdezték, hogy mi szeretnék lenni, rávágtam, hogy pénztárosnő vagy tanárnő, de inkább színésznő leszek, mert akkor minden lehetek. De ha visszagondolok arra az időszakra, semmilyen színház nem volt Tégláson, így tévén keresztül néztem a filmeket és a színházat is. Vagyis hozzám minden a filmeken keresztül jutott el, és ez volt az, ami elsősorban megfogott. Aztán később persze a színház is, de a pici rezdülések, hogy annyi mindent ki lehet egy tekintettel fejezni, az engem mindig lenyűgözött. És imádom, amikor erre van lehetőségem, számomra az a hab a tortán! A nagyszínpadon a szakmát kell jól tudni, hogy azt a pici dolgot, ami benned megvan,  azt úgy fel tudd nagyítani, hogy a legutolsó sorban ülő nézőkhöz is eljusson. A kisszínpadon vagy a filmnél pedig tudni kell ebből visszavenni, de közben a fókuszt is tudni kell tartani, mert a gondolat is tud sugárzó lenni ugyanazzal az intenzitással, mint amikor ezt fel kell nagyítani. Imádom ezeket az apró, nüansznyi játékokat, és örülök, hogy Bélával van lehetőségünk most egy filmszerű előadást csinálni.

Molnár legtöbb darabja kosztümös, milyen lesz az Olympia jelmezek tekintetében?

Hát amikor kiderült, hogy fürdőruhában fogunk játszani, akkor egy kissé keresztbe álltak a szemeim. De csodálatos jelmezterveket kaptunk Vereckei Ritától, amitől egy kicsit megnyugodtunk. Ezek inkább a kész ruhákra hasonlítanak, az akkori divatnak megfelelően. Nem pár centis fürdőruhát kell elképzelni, viszont nagyon jól tükrözik majd azt a korszakot. Ahogy a frizurák is, inkább a játékstílusban, eklektikában és amit szeretnénk közvetíteni, abban lesz nagyon mai, így együtt reméljük el tud jutni a nézőkhöz.

Mi a fő üzenete az előadásnak?

Hogy ilyen volt az ember, és azóta se tudtunk változni. A történelem mindig ismétli magát, de meg kell tanulnunk más aspektusból is rálátni magunkra, a hibáinkból pedig érdemes lenne tanulni, fejlődni. Az egész darab arról szól, arra reflektál, hogy mennyire bennünk van a megfelelési kényszer, hogy szinte mindenkitől rettegünk. Szerencsére a darab nagyon jól van megírva, humoros, ezáltal segíthet megérteni, hogy lehet ebből a mátrixból szabadulni.

Lesz még új bemutatód az évadban?

Nem, új nem lesz több ebben az évadban.

Van egy saját ötleten alapuló előadásod a Teljes lényeddel, amivel rengeteget utazol a világban. Ha nem lesz több bemutatód, akkor felszabadul valamennyi időd, energiád, nem gondolkodsz új produkción?

De, már törjük a fejünket B. Török Fruzsinával, akivel rengeteg ötletünk van. Fruzsival – akit viccesen a házi szerzőmnek hívok, mert annyi közös produkció van már mögöttünk –, nagyon szép ívet jártunk be a közös darabjainkkal, és ez még most is tart. Most egy anya-lánya kapcsolat feldolgozásán gondolkodunk, de a női stand-up is szóba került. Reméljük, hogy hamarosan a csillagok is úgy állnak, hogy valamelyik tervünk meg tud a közeljövőben valósulni. Ahogy a Polcz Alaine-estemen is mondom: mindig menet közben derül ki, hogy merre tovább. Minden produkciómat életben tartom, de nem olyan intenzitással, mintha főállás lenne. Ezek számomra kiteljesítik a szabad, alkotói, kreatív korszakomat, amikor nem rám osztanak egy szerepet, hanem a szerep választ engem, és így én is őt.

A színház mellett van egy gyerek-, és egy felnőtt zenekarod is, családod, két gyereked. Hogy fér minden bele az idődbe?

Érdekes, de mindig lezongorázza ezt az élet. Szétszakadni már nem akarok, ezért a Covid után húztam is egy határt. Akkor úgy éreztem, hogy kicsit belementem abba a cirkuszi mutatványba, hogy hány tányért tudok fenntartani és pörgetni egyszerre. Szerencsére a családom mindig mellettem állt, így volt lehetőségem bizonyítani, hogy a sok tányér fenntartására képes vagyok, bár nem magamnak akartam soha bizonyítani, inkább csak beengedtem a lehetőségeket. De  a világjárvány felnyitotta a szemem. Most már jobban tudok nemet mondani. Most már inkább a sok munkám gyümölcsét szeretném élvezni. Azokból a tányérokból, amiket már nem pörgetek, nyugodtan enni. Nem rohanni, mindennek időt adni. Az az én luxusom, hogy a legleterheltebb időszakban sem engedem, hogy a bennem és körülöttem lévő egyensúly kibillenjen.

Nyitókép: Gubás Gabi (Fotó: Kovács Milán)