„Meg kell, hogy érezz valamit az illető lelkéből” – interjú Puska Judittal

Novembertől december közepéig volt látható Puska Judit fotóművész Színház feketén-fehéren című kiállítása a Kaszásdűlői Kulturális Központban. A látogatók nem csak a különféle előadás- és portréfotókból nézhettek meg válogatást, hanem egy-egy fényképen keresztül bepillantást nyerhettek a kulisszák mögött zajló eseményekbe is. Puska Judittal beszélgettünk a színházi- és portréfotózásról.

Honnan jött az ötlet ahhoz, hogy a színészekről készíts portréfotó-sorozatot?

Jó pár évvel ezelőtt beszélgettem Fehér Tibivel, és már nem is emlékszem melyikünk fejéből pattant ki az az ötlet, hogy készítsünk közösen egy fotósorozatot. Megcsináltuk a képeket és ez hozta meg a kedvemet ahhoz, hogy komolyabban is foglalkozzam a fotózással és kitanuljam a szakmát, mert addig csak hobbi volt.

A színészeket egyébként kihívás fotózni, mert nagyon nehezen adják önmagukat. A fotókon én pedig magát az embert szeretném megmutatni és nem azt a szerepet, amit éppen próbálnak, vagy amit este játszanak. Ha ránézel egy portréra, akkor meg kell, hogy érezz valamit az illető lelkéből, ezért is dolgozom egyszerű hátterekkel és készítek fekete-fehér fotókat, hogy ne terelje el semmi a figyelmet a lényegről.

A nőket vagy a férfiakat könnyebb fotózni?

Azt az embert könnyű fotózni, akivel egy hullámhosszra tudok kerülni. Ezért előtte mindenkivel megiszom egy csésze kávét vagy teát, közben beszélgetünk és megpróbálom elérni, hogy ellazuljanak, feloldódjanak. A fotózás nagyon intim dolog, és csak akkor tudja levetni az ember a gátlásait, akkor tud megnyílni, ha nem érzi magát kényelmetlenül.

Engem elsősorban a lélek érdekel, és az foglalkoztat, hogy a portrékon visszatükröződjön valakinek az igazi énje. Ahhoz, hogy még a legszégyenlősebb embernél is elérjem, hogy biztonságban érezze magát és például bátran mosolyogjon, nekem is nyitnom kell felé. Nagyon érdekes a fotózás pszichológiája. Amíg nem fotóztam embereket, nem gondoltam, hogy a technikai tudás mellett ennyire erősnek kell lennie ennek az oldalnak is.

Portréfotózás mellett előadásokat is fényképezel. Hogy kerültél kapcsolatba a színházakkal?

Amikor Alföldi Róbert volt a Nemzeti Színház igazgatója, akkor Gálos Orsi hívott be a Csongor és Tündére, hogy próbáljam ki, milyen egy előadást fotózni. Ez pedig olyan élmény volt, hogy nem volt kérdés számomra, ez az, amit szeretnék csinálni. A Nemzetiben ezután több előadást és közönségtalálkozót is fotóztam, és amikor az igazgatóváltás után a színészek egy része elszerződött, velük együtt megtaláltam az utat más színházakhoz is.

Mint a színház hivatalos fotósa?

Nem, ez a része megmaradt hobbinak, egy olyan szerencsés helyzetnek, amiben két szerelmem, a fotózás és a színház találkozik. Ez egyébként nagyon hasznos tapasztalat lett a portrékészítés során, mert ha ismered valakinek az arcát, sokkal könnyebb fotózni. Egy színészt pedig annyiszor láthatsz színpadon, amennyiszer szeretnél. És akár egy fotóspróbán, akár az előadás közben meg tudod figyelni azt is, hogy milyen arcai vannak, és ezáltal megismered a legelőnyösebb vonásait is.

Nemrég fotóztad például a Mondjad, Atikám!-at és a Háború és békét is, amiket ha jól tudom, később meg is néztél. Egy fotóspróba után, ahol látsz részleteket az előadásból, lehet élvezni a darabot?

Igen, ugyanis a fotóspróbán nem mindig játsszák le a teljes előadást. Előfordul, hogy csak az első felvonást mutatják meg, vagy átugranak jeleneteket, szóval mikor nézőként ülsz be, sok minden új élményként hat rád. A másik pedig, hogy a fotóspróbán annyira arra koncentrálsz, hogy jó képeket készíts, hogy megtaláld a megfelelő pozíciót, elkapd a lehető legjobb pillanatot, hogy az én fülembe az néha nem is jut el, amiről a színpadon beszélnek. A szöveg egyáltalán nem marad meg a fejemben, a képek viszont nagyon élesen rögzülnek.

A Mondjad, Atikám! fotóspróbája olyan szempontból különleges volt, hogy csak egy tömörített változatot mutattak meg az előadásból. Próbálgatták a világítást, a különféle beállításokat, és emiatt nem lehetett érezni azt a hangulatot, amit aztán később akkor éreztem, amikor megnéztem az előadást. Ennek ellenére mégis nagyon jól lehetett fotózni, mivel Hasi azokat a kulcsmomentumokat mutatta a próbán, amik a képeken ezt a hangulatot nagyon jól visszaadták.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Puska Judit és Csufi (fotó: Garas Csilla)