Ma ünnepli 80. születésnapját Meczner János, Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató, egyetemi tanár, érdemes művész.

Meczner János Budapesten, 1944. január 3-án látta meg a napvilágot Meczner László és Dékány Klára gyermekeként. 1962 és 1967 között az ELTE bölcsészettudományi karán művészettörténet–magyar történelem szakon tanult, a diploma megszerzését követően pedig a Magyar Televíziónál kezdett dolgozni ügyelőként és rendezőasszisztensként. 1973-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán, Marton Endre osztályában, majd a győri Kisfaludy Színház rendezője, 1975-től vezető rendezője, 1977-től főrendezője lett. 1978. november 4-én az ő rendezésében Illyés Gyula Fáklyaláng című drámája volt az akkor avatott győri színház épületének első előadása. 1980 és 1989 között a Népszínház rendezőjeként dolgozott, majd 1989 és 1994 között az Arany János Színházat igazgatta. Vezetése alatt szorosabb együttműködést kezdeményezett a művészeti főiskolákkal, és növelte az irodalmi anyag, az előadások színvonalát. Ez idő alatt történt a színházépület rekonstrukciója, mely 1991 januárjára fejeződött be. De a színház a színházpolitika szempontjából már igazgatása kezdetétől nehézségekbe ütközött – ettől fogva számos törekvés volt színháza átvételére, bekebelezésére. 1994-ben, igazgatói mandátuma lejáratkor a Fővárosi Önkormányzat a gyerekszínházat profilváltásra ítélte.

1994-től a Budapest Bábszínház igazgatója volt, amelyet egészen 2020-ig vezetett. Ez idő alatt a színház és társulata is megújult, az átlagéletkor és szemlélet megfiatalodott – így például, hogy a világban tapasztalható trendeknek megfelelően egyre inkább elmosódott a határ a színház és a bábszínház között, illetve hogy az intézmény a gyermek- és felnőttműsorokban is új hangot kereső, igényességre törekvő, tematikailag, műfajilag és formailag is széles választékot kínál, tekintettel annak jelentős múltjára. Jelentős szerepe volt abban, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1995-ben elindult a bábszínész, 2008-tól pedig a bábrendező képzés. 2000 óta ezen osztályok egyik osztályvezető tanára.

Meczner János (Fotó: Éder Vera)

Pályafutása alatt Magyarországon és külföldön is rendezett vendégként, továbbá tévéjátékot és több rádiójátékot is készített. 1997 és 2009 között a Thália Színház művészeti vezetőjeként dolgozott. 1985-től az ASSITEJ (Association Internationale du Théâtre pour l’Enfance et pour la Jeunesse; Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége) Magyar Központjának ügyvezető titkára, majd 10 éven át elnöke volt. 1993 és 2004 között a Nemzeti Kulturális Alap Színházi, 2008 és 2011 között pedig a Kiemelt Kulturális Programok kollégiumának tagja volt. Emellett tagja a Gábor Miklós-díjat 2000 óta odaítélő kuratóriumnak. 2012 októbere óta a Magyar Bábművészek Szövetségének elnökségi tagja.

1998-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2004-ben pedig megkapta a Szabadkai Nemzetközi Gyerekszínházi Fesztivál Kis herceg-életműdíját. Egy évvel később érdemes művésszé vált, 2008-ban pedig Hevesi Sándor-díjat nyert. 2010-ben megkapta az ASSITEJ-életműdíjat, 2011-ben pedig Budapestért díjjal ismerték el a munkásságát. 2015-ben elnyerte A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, 2020-ban pedig Pro Urbe Budapest díjat kapott.

Kiemelt kép: Meczner János (Fotó: Éder Vera)