Mazsola, Manócska és Tádé kalandjai Egerben keltek új életre

A Mazsola és Tádé generációk óta a magyar gyerekirodalom és gyerekkultúra egyik legkedvesebb, legismertebb története, a Magyar Televízió ikonikus bábfilmsorozata máig meghatározó része a magyar kulturális emlékezetnek. Az 1964-ben indult, és több mint 100 epizódot megélt széria alapján a szerző, Bálint Ágnes meseregényt is írt, ezzel egy olyan világot megteremtve, amely egyszerre volt bensőséges, ismerős és mégis különleges. A figurák megjelenését Bródy Vera bábtervező munkái határozták meg, amelyek különleges érzékenységgel ragadták meg a szereplők karakterét. Ezek az alakok alapvetően formálták azt a képet, amelyhez minden új feldolgozás, így egy mai bábszínházi bemutató is viszonyul. A Mazsola és Tádé kiválóan illeszkedik az egri Harlekin Bábszínház repertoárjába: a társulat hosszú ideje képviseli azt a szemléletet, amelyben a klasszikus magyar és más népmesék élő, mai kérdéseket megszólító előadások formájában jelennek meg.

A történet középpontjában Mazsola, a zöld kismalac áll, aki Manócskával él együtt egy sütőtökházban. Kettejük kapcsolata sok tekintetben egy szülő-gyermek viszonyra emlékeztet: Manócska gondoskodó, figyelmes, ugyanakkor következetes, Mazsola pedig impulzív, szenvedélyes, sokszor makacs, de mélyen kötődő és szeretetre vágyó. A viszonylagos egyensúly akkor változik meg, amikor megjelenik Tádé, a picike tengerimalac, aki kiesett egy kosárból, és aki végül szintén beköltözik a tökházba. Ettől kezdve a történet nemcsak a felnőtt–gyermek kapcsolatról, hanem a testvér- vagy sorstársi viszonyról, az együttélés új szabályairól is szól.

A történetek legmozgalmasabb figurája kétségkívül Mazsola (Mészáros Pancsa), akinek érzelmei gyorsan és hevesen váltakoznak, nehezen viseli a korlátokat, könnyen megsértődik, ugyanakkor lelkes, kíváncsi és nyitott a világra. Gyakran hibázik és hoz rossz döntéseket, de ezekből képes tanulni, ami által szép lassan formálódik a személyisége. Mazsola alakja azért is különösen hiteles, mert nem példakép, hanem valódi gyerekfigura, annak minden ellentmondásával együtt.

Manócska (Sóvári Csaba) a történet érzelmi és erkölcsi támpontja: gondoskodó, türelmes, de nem mindent elnéző. Jelenléte biztonságot ad Mazsola számára, ugyanakkor mindig figyel arra, hogy megfelelő teret engedjen a kismalac önállósodásának is. Ő az, aki segít eligazodni az érzelmek között, és aki az együttélés szabályait – szeretettel, de határozottan – képviseli.

Tádé, a tengerimalac (Nánási Ágnes), az új szereplő pozíciójából érkezik a történetbe. Visszafogottabb, csendesebb, érzékenyebb alkat, mint Mazsola, emiatt kezdetben könnyen háttérbe szorul. Az ő figuráján keresztül jelenik meg a féltékenység, az osztozkodás és az elfogadás kérdése: hogyan lehet helyet találni egy már működő kapcsolatban, és hogyan formálja mindhárom szereplőt az új helyzet. És persze nem feledkezhetünk meg a barátokról sem, Fülöpkéről, a nyúlról (Nánási Ágnes) vagy Varjú bácsiról és Egérkéről (Bankó Bence), akik Manócskához és Tádéhoz hasonlóan külön színezetet adnak a gyerekek közötti kapcsolatokhoz.

Szívós Károly rendező (és az előadás dramaturgja) remekül fűzte egymáshoz az egyébként különálló történeteket, így az az epizódikusság ellenére is lineáris ívet ír le. Török Ágnes tervezővel közösen pedig egy olyan látványt álmodtak meg, amelyben a jól ismert figurák hűek maradnak Bródy Vera eredeti terveihez, ám a díszletelemek sokkal jobban építenek a gyerekek játékos képzelőerejére. A hagyományosnak tekinthető kesztyűs bábok mellett pedig a szó valódi értelmében is kapunk kesztyű-bábokat: így a tárgyak (újság, seprű), a hóvirágok, a madárraj vagy éppen a fürdővíz is csak egy-egy színes kesztyűvel kerül ábrázolásra. Felmerülhet kérdésként, hogy egy 3-4 éves vajon minden esetben tudja-e dekódolni ezt az absztraktabb vizualitást, de ezek száma olyannyira elenyésző, hogy talán kár is ezen hosszabban időzni, hiszen a történet teljes megértését nem zavarja. Az előadás fontos eleme még az élőzene: Darvas Benedek zeneszerző jól ismert gyerekdaloknak adott modern hangzást, amelyeket a színpadon Nagy József kelt életre különböző hangszerek segítségével.

A Mazsola és Tádé ma is érvényes és izgalmas a gyerekek számára, mert olyan érzelmi helyzeteket mutat meg, amelyekkel nap mint nap találkoznak. Nem tanmesék, hanem átélhető történetek, amelyek segítenek felismerni és megnevezni olyan érzéseket, mint a düh, a féltékenység, az öröm vagy a testvéri szeretetet. A gyerekek könnyen együttéreznek a szereplőkkel, mert problémáik és reakcióik ismerősek számukra. A felnőttek pedig – különösen azok, akik gyerekként a bábfilmsorozaton nőttek fel – nosztalgikus élménnyel távozhatnak a színházból. A Harlekin Bábszínház előadásában a Mazsola és Tádé így válhat valódi közös élménnyé: olyan mesévé, amely egyszerre szól a mai gyerekekhez és azokhoz a felnőttekhez, akik egykor maguk is Mazsolával együtt tanulták meg, milyen együtt élni másokkal.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Mazsola és Tádé című előadásból (Fotó: Gál Gábor)