Nem mindennapi táncelőadást láthat a közönség decemberben a Trafó Kortárs Művészetek Házában: 9-én és 10-én a Cage, 14-én pedig a Sziget – Táncmonológok fényfürdőben című premiert. Maurer Milán, aki 15 éves korában kezdett el érdeklődni a balett iránt, mindkét darabban fontos szerepet tölt be.

A Cage című előadásban a társulat vizionális perspektívába helyezi korunk népbetegségeit, megidézve egy általuk vágyott, de nem megélt illuzórikus kor nosztalgiáját. A felvillanó, erős érzelmi emlékképek kijátszása és megélése a megfelelés kényszere nélkül kerül színpadra, a fiatal generáció alkotóinak szabad értelmezésében. A táncosok nem kínálnak konkrét megoldásokat, nem bizonygatják igazukat és nem játsszák korunk áldozatait sem. A FrenAK által adott szabad művészi játszótéren a mesteri kéz egyetlen célja a táncosok segítése önmaguk azonosságának és hitelességének megtalálásához, nem szégyellve a fiatalság törékenységét és az ezzel vállalt közös rizikót.

A Radikal Dance négy fiatal táncos-alkotó által életre hívott szabad formáció, akik először alkotnak együtt egy adott koncepció és szcenográfiai tematikán belül. A Radikal alkotói ötleteiket és spontán megszületett érzeteiket őszintén és egyenesen kommunikálják. Teszik mindezt a táncművészet legmagasabb szintjén, a testi képességek maximális kihasználásával, meglepő fizikalitással, frontális, direkt ütközésekkel, a kortárs táncban saját útjukat keresve. A táncosok saját létük teljességében és egyszerűségében mutatkoznak meg, nem redukálva művészi képességüket a tagadás gesztusára.

A Góbi Rita Társulat Sziget című darabjában pedig valahol a tánc és a képzőművészet határán található két sziget, melyekre a Nap kikerülhetetlenül árasztja az életet adó melegét. A szigetet saját világegyetemükbe zárt, magányos lények lakják. Ők valójában az óceán partjait őrző, mozgó szobrok, akik a nyughatatlan keresésnek és a mágneses vonzódásnak kiszolgáltatva sodródnak egymás felé. A megmutatkozás és kapcsolódás vágyát hullámzásszerűen teríti maga alá a rejtőzködés és a félelem. A két szigetbe zárt lény egymás körüli bolyongása, a fizika törvényeinek való kiszolgáltatottság, az összeolvadást megelőző ütközés fájdalma jelenik meg egy geometriai pontosságú, lecsupaszított mozgásrendszeren keresztül. Tánc a Nap alatt, ahol a két fél néha több is, mint egy egész. Két különálló sziget, két különálló lény, akik vágynak valamire, ami megfoghatatlan. Talán magára a történésre, hogy legyen egy párjuk.

Maurer Milán a Cage című előadásban (Fotó: Bobal Photography)

Kiemelt kép: Jelenet a Sziget című előadásból (Fotó: Bobal Photography)