Matthew McConaughey legújabb könyve, a Versek & imák olyan, mintha egy hosszú út végén egyszer csak csend telepedne körénk. A Zöldlámpa harsány, fényes, kalandos történetei után most belépünk egy helyre, ahol a szavak lassabban hullanak, mint a porszemek egy félhomályos szobában. Ezek nem nagy történetek, nem anekdoták, nem életleckék — inkább apró pislákolások, lélegzetnyi vallomások egy olyan embertől, aki keresi azt, ami a zaj mögött marad.
Míg a Zöldlámpa egy feszesen szerkesztett, történetközpontú memoár volt, amelyben az anekdoták és életleckék jól felismerhető struktúrába rendeződtek, addig az új kötet sokkal szabadabb, kevésbé kontrollált formában tárja elénk a szerző gondolatait. Ez a szabadság azonban néhol esetlegességbe fordul: McConaughey versei és imái olykor átérezhetően őszinték, máskor viszont túlságosan általánosak, mintha nem találták volna meg végleges formájukat.
A Zöldlámpa egyik fő erénye éppen az volt, hogy a személyes történetek mögött szinte minden olvasó megtalálhatta a maga tanulságait. A Versek & imák azonban jóval intimebb, sokszor zártabb világot épít: itt már nem narratívákon, hanem töredékes benyomásokon keresztül kell kapcsolódnunk a szerzőhöz. Ennek eredményeképpen a kötet inkább hangulatok, belső állapotok albumává válik, amely néhol megérint, máskor viszont csak elsuhan az olvasó feje fölött.
A Versek & imák megállítja, figyelésre, a csend hallgatására ösztönzik az olvasót. „Mindig igyekeztem logikusan értelmezni magamat és a világot.… Az utóbbi időben egyre nehezebb eldönteni, miben higgyen az ember; nehéz hinni.” – vallja McConaughey. És valóban: mintha ez a nehézkesség, ez a rezgő bizonytalanság tartaná össze a kötet finom szövetét.
Matthew McConaughey (Fotó: Brendon Thorne)
A versek és imák rövidek, néha csak pár sorosak, mégis olyanok, mint egy apró üvegcsében őrzött emlékek: nem a forma a lényeg, hanem a hangulat, amely megmarad utánuk. Hol hála árad belőlük, hol bűnbánat, hol egy átvirrasztott éjszaka fáradt fénye. A szövegek néha olyanok, mint egy imamalom lassú forgása, máskor, mint egy vallomás, amelyet nem merünk fennhangon kimondani. „Az imáim a verseim, és a verseim az imáim” – olvasható a kötetben. És valóban, minden sor úgy hullik, mint egy rövid, szemérmes ima, amelyben ott van az ember egyszerű vágya: hinni valamiben, hinni valakiben, vagy legalább saját magában.
Míg a Zöldlámpa egy külső utazás volt, addig a Versek & imák belső utazásra invitál. Ott a történetek mutatták az utat, itt a csendek. Ott a felismerések adtak lendületet, itt a kérdések tartanak meg. Ott a zöld lámpák villantak fel sorra, itt az emberi lélek gyertyái égnek: kicsik, törékenyek, de mégis elég fényt adnak, hogy ne tévedjünk el teljesen.
A Versek & imák azoknak szól, akik nem sietnek sehová. Akik hajlandók leülni egy percre, és megengedni, hogy egy másik ember csendje találkozzon a sajátjukkal. Nem tanít, nem magyaráz – csak kinyit egy ajtót egy halkabb világba, ahol minden olvasó megtalálhatja a maga kis rezdülését.
Matthew McConaughey: Versek & imák (Poems & Prayers), ford.: Pék Zoltán (próza), Simon Márton (versek), 21. Század Kiadó, 208 oldal
Kiemelt kép: Matthew McConaughey: Versek & imák (Szerzőportré: Robby Klein)
