Az Akik maradtak rendezője, Tóth Barnabás legújabb nagyjátékfilmjében Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációját készítette el a Mesterjátszma képében, amelyet pszichotrillerként jellemeznek. A Tóth Barnabás és Fonyódi Tibor (A feltaláló, Kincsem) által írt sztori szerint Márta (Varga-Járó Sára) és István (Váradi Gergely) az utolsó menekültvonattal próbálják meg elhagyni Magyarországot 1956 novemberében, de mellettük az egyház felbecsülhetetlen értékű ereklyéi is a szabad világ felé tartanak, melyek útját egy katolikus papból, B-ből (Hajduk Károly) kínzással próbálják meg kiszedni a hatalom emberei. A történetek egy mindent eldöntő sakkjátszma során keresztezik egymást.
Varga-Járó Sára, Váradi Gergely (A besúgó, Kilakoltatás) és Hajduk Károly (Elfelejtett nemzedék, Akik maradtak) mellett olyan színészek erősítik még a Mesterjátszma szereplőgárdáját, mint Mácsai Pál (Testről és lélekről, Terápia), Péterfy Bori (Nyitva, Nyugati nyaralás), Szirtes Ági (1945, Az ajtó) és Dóra Béla (A hattyú, 200 első randi). A film zenéjét Keresztes Gábor (Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, Isteni műszak) szerezte, az operatőr Másik Szőke András (Drága örökösök, Rabbisorsok Magyarországon) volt, a vágásért Szalai Károly (Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, Valan – Az angyalok völgye) felelt, producerként Szurmay János és Szabó Máté támogatták a projektet, a produkció sakkszakértője pedig Szurmay-Palotai Piroska női FIDE-mester volt.
A Mesterjátszma november 9-től tekinthető meg a mozikban a JUNO11 Pictures forgalmazásában.
Kiemelt kép: Jelenet a Mesterjátszmából (Fotó: JUNO11 Pictures)