A nagy sikerre való tekintettel idén is folytatódik a Mastercard – Alkotótárs program: az ösztöndíjra ismét nyílt pályázaton jelentkezhet minden, 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró, akinek önálló kötetként már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi alkotása. Május végéig az idei évre felkért szakmai zsűri (Dragomán György, Erdős Virág, Tompa Andrea, Máté Gábor és Závada Péter) választja ki a végső győzteseket – egy nőt és egy férfit – akik a Mastercard – Alkotótárs díjazottjaiként fejenként 2 millió forintot kapnak, hogy kötettervüket megvalósíthassák. Az ösztöndíjat tavaly Czakó Zsófia és André Ferenc nyerték el.
A Mastercard kezdeményezése vállaltan és hangsúlyozottan célul tűzte ki, hogy olyan fontos társadalmi ügyek és értékek szerepeljenek a program fókuszában, mint a digitalizáció, a szegénység és a környezetvédelem. „Az idei év immáron a második, amikor a Mastercard – Alkotótárs programunkkal támogatjuk azokat az írókat, akik újszerű és értékes munkájukkal gazdagíthatják a kortárs magyar irodalmat. A CSR programok sikerének kulcsa a fenntarthatóság és a folytonosság, mi pedig hiszünk abban, hogy hosszútávú elköteleződésünk a Mastercard – Alkotótárs program mellett biztosíthatja ezt. Kiemelt szempont maradt, hogy olyan segítséget adjunk az írók számára, amely ténylegesen a legtöbbet jelenti számukra” – mondta el Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. „A kultúrában az idő és a szabadság a legfontosabb értékek közé tartoznak, ezért egy olyan rendhagyó alkotói ösztöndíjat alakítottunk ki, amellyel ezeket biztosítja fiatal, magyar írók számára. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Könyves Magazin szakmai partnerségében megvalósuló ösztöndíj már az első évben rendkívül sikeresnek bizonyult: összesen 81 pályázat érkezett hozzánk.”
Az idei pályázatra a jelentkezés már elindult, pályázni a mastercardalkototars@konyvesmagazin.hu email címen lehet, a jelentkezés határideje: április 3. A pályázati kiírást és további információkat Könyves Magazin oldalán lehet elérni.
Kiemelt kép forrása: Könyves Magazin