Pár hete jelentette be a Szegedi Nemzeti Színház a 2021/22-es bemutatóit, 8 nagy- és 10 kisszínházi premierre számíthat a közönség. A sort Martin McDonagh fekete komédiája, a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog nyitja október 15-én a teátrum Kisszínházában, Szikszai Rémusz rendezésében. 

A szerzőtől megszokott gyilkos humor és groteszk cselekmény ebben a darabban is megmutatkozik, ezúttal viszont horrorelemekkel társul, ugyanis a fiktív történet középpontjában a világhírű meseíró, Hans Christian Andersen áll, akinek azonban van egy sötét titka. Andersen nem maga írja műveit, hanem egy apró kongói nő, Marjory, akit egy faládába zárva tart fogva a padlásán, tőle származnak a tömegek által szeretett mesék. Bár Andersen kegyetlenül bánik Marjoryval, néha joválisan elbeszélget vele.

A szövegkönyvet Varsányi Anna fordítása alapján Parti Nagy Lajos gondozta, az ebből előadást faragó rendező pedig a következőt nyilatkozta: „McDonagh érdekessége, hogy a színdarabjában lévő költészet a sötétséggel operál, a világosság hiányában beszél a világosságról”. 

A narrátor Szikszai Rémusz lesz, Hans Christian Andersent Alföldi Róbert személyesíti meg, Marjory-t pedig Santana Somogyi Lorena kelti életre. Érdekesség, hogy a sztoriban Charles Dickens is megjelenik, őt Jakab Tamás formálja meg. Alföldi Róbertet egyébként nem csak játszani láthatják majd a szegediek, visszatér rendezni is: George Orwell kultikus műve, az 1984 továbbra is repertoáron marad, viszont az évad végén színpadra állítja Székely Csaba Mária országa című színművét is. 

Kiemelt kép: Szikszai Rémusz (Fotó: Szabó Luca)