Ma ünnepli 55. születésnapját Martin McDonagh Oscar-, Golden Globe-, BAFTA- és Laurence Olivier-díjas ír-angol drámaíró, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Martin McDonagh 1970. március 26-án látta meg a napvilágot Camberwellben, Londonban, ahol máig él, noha ír származású szülei azóta visszaköltöztek a szülőföldjükre. Már egészen fiatalon, 16 éves korában a filmezés felé fordult: otthagyta az iskolát, hogy a tévézéssel és rádiójátékok írásával foglalatoskodhasson, de munkáit folyamatosan visszautasította a BBC. Később aztán mind a világot jelentő deszkák, mind a mozik esetében rámosolygott a szerencse, ami mögött komoly tehetség állt.
Legelső színdarabja az 1996-os, Dublinban bemutatott Leenane szépe volt, amelyet nyolc nap alatt írt meg, majd amikor 1997-ben Londonban is előadták, akkor már négy darabja futott szimultán a város színpadain. Két trilógiát is magáénak mondhat: a Leenane-trilógiát gyarapítja még az 1997-es Koponya Connemarában és a szintén abban az évben született Vaknyugat, míg az Aran Islands-trilógiában a Kripli, az Alhangya és A sziget szellemei kaptak helyet. Ezen kívül olyan darabok kötődnek a nevéhez, mint A párnaember, a Hóhérok, a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog, A nagy kézrablás, valamint Az inishmore-i hadnagy. Darabjait előszeretettel tűzik műsorukra a hazai teátrumok, jelenleg is megtekinthető hazánkban a Vaknyugat (Pécsi Nemzeti Színház), A kripli (Centrál Színház), a Leenane szépe (B32 Galéria és Kultúrtér), A koponya (Thália Színház) és A párnaember (Radnóti Színház) is.

Pál András és Schneider Zoltán A párnaemberben (Fotó: Dömölky Dániel)
A színházi szakma mellett a filmiparban is letette a névjegyét. A 2004-es kisfilmje, a Six Shooter (amelyért Oscar-díjat kapott) után első nagyjátékfilmjéig 2008-ig kellett várni, de az emlékezetes beköszönés lett, hiszen az Erőszakik főbb szerepeiben Colin Farrell, Brendan Gleeson és Ralph Fiennes brillíroztak. Egyúttal bemutatták azt is, hogy milyen stílusra számíthatnak a filmrajongók McDonagh-tól, aki maga írja, rendezi és producereli is a munkáit: fekete humorra, parádés dialógusokra, emberközeli pillanatokra és a remek színészi alakítások megágyazására. Ez a stílus volt jellemző a további rendezéseire is: a 2012-es A hét pszichopata és a si-cuban Colin Farrell mellett Woody Harrelson, Sam Rockwell és Christopher Walken lopták a showt, míg a 2017-es Három óriásplakát Ebbing határában című alkotásával már egy hajszálnyival komolyabb vizekre evezett Francis McDormand, Woody Harrelson és Sam Rockwell kíséretében.
Legutóbbi műve a 2022-es A sziget szellemei volt, amelyben Colin Farrell és Brendan Gleeson valami zseniálisat villantottak, de Kerry Condon és Barry Keoghan is megcsillogtatták tehetségüket. Következő filmje a Wild Horse Nine címet viseli, és ismét castingolta két régi cimboráját, Sam Rockwell-t, valamint Steve Buscemit, akik mellett többek között John Malkovich és Parker Posey fognak felbukkanni. Egyébként a pályafutása során előfordult olyan is, hogy csak producerként vett részt egy játékfilmben, az a testvére, John Michael McDonagh által írt és rendezett A guardista volt Brendan Gleesonnal.

Brendan Gleeson és Colin Farrell A sziget szellemeiben (Fotó: Port.hu)
Munkásságát egy Oscar-díjjal, hat BAFTA-díjjal, négy Golden Globe-szoborral és három Laurence Olivier Awarddal ismerték el idáig, de többször jelölték Tony-díjra is, legutóbb 2022-ben. Persze számos más elismerést is bezsebelt, mint amilyen az Irish Film & Television Award, a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Osellája és a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíja. Isten éltesse sokáig!
Kiemelt kép: Martin McDonagh (Fotó: Mel Melcon / Los Angeles Times)