Marie-Aude Murail lesz az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik díszvendége: a francia származású írónővel szeptember 28-án találkozhatnak az olvasók a Millenárison.
Az 1954-ben született Marie-Aude Murail a párizsi Sorbonne bölcsészkarán szerzett diplomát, ezt követően eleinte újságírással foglalkozott, valamint kezdetben felnőtteknek írt regényeket. Az ifjúság számára írt könyvei számos díjat nyertek, több nyelvre is lefordították őket. Sikerének titka, hogy a súlyos témákat (betegség, gyász, homoszexualitás) humoros formában tálalja az olvasóknak. Az írás mellett aktív szerepet vállal az írástudatlanság ellen folytatott küzdelemben is: azért harcol, hogy az iskoláztatás mind szélesebb körű legyen a hátrányos helyzetű, így különösen a Franciaországba bevándorló családok gyermekei esetében is. Könyveit is azzal a nem titkolt céllal írja, hogy minél több gyerekkel szerettesse meg az olvasást. Irodalmi és társadalmi tevékenységéért 2004-ben a Francia Becsületrend lovagjává avatták. Magyarul eddig összesen nyolc regénye (A falfirkálók bandája, Giorgio bácsi, Oh, boy!, Lakótárs kerestetik, Tartós hullám, A lélekdoki 1-3. évad) jelent meg, a Könyvmolyképző Kiadó tájékoztatása szerint a Könyvfesztiválra érkezik majd A lélekdoki 4. része.
Marie-Aude Murail 2022-ben elnyerte az Andersen-díjat, a zsűri akkor így indokolta a döntést: „Harmincéves pályafutása során Marie-Aude Murail mintegy száz gyerekeknek és fiatal felnőtteknek szóló könyvet írt. Számos tekintetben megtestesítője az IBBY által képviselt értékeknek: elkötelezetten áll ki a gyermekek és az olvasás ügye mellett, írásaiban a világ elmélyült megfigyelőjeként humorral és jó szándékú optimizmussal nyit ablakot mai társadalmunk jó néhány fontos kérdésére.”
Kiemelt kép: Marie-Aude Murail (Fotó: Reporters)

