Március 29-től összesen kilenc alkalommal lesz látható a Magyar Állami Operaházban Charles Gounod Faust című operája. Az Andrei Danilov, valamint kettős szereposztásban Kálmán Péter és Bretz Gábor, illetve Sáfár Orsolya és Megyimórecz Ildikó főszereplésével játszott előadás április 2-án 900. alkalommal kerül műsorra az Andrássy úton.

A 19. századi francia romantika kiemelkedő operájaként Gounod Faustja a 1859-es párizsi bemutató óta a nemzetközi repertoár egyik sarokkövének számít. A darab magával ragadóan dolgozza fel Johann Wolfgang von Goethe főművének szerelmi szálát, és a Carmen mellett a legnépszerűbb francia operának tekinthető. A többek közt Valentin imája, Mefisztó rondója, Faust cavatinája, Margit Ékszeráriája, a katonakórusa és a balettzenék révén is ismert darab népszerűségét mutatja, hogy ezzel nyitotta meg kapuit 1883-ban a New York-i Metropolitan, és egyike volt az első műveknek, amit a Magyar Királyi Operaház is műsorára tűzött alig egy héttel a 1884-es megnyitó után. A budapesti dalszínház 2015 óta az elismert lengyel rendező, Michał Znaniecki napjainak külsőségeit idéző színrevitelében játssza a darabot.

Faust szerepében Andrei Danilov, a 2022-es 5. Marton Éva Operaverseny győztese és a Berlini Állami Operaház szólistája mutatkozik be, aki az elmúlt évadokban a Rigoletto Mantovai hercegeként is elvarázsolta már a budapesti közönséget. Mefisztóként ugyancsak most debütál Kálmán Péter, az idei évad operaházi kamaraénekese, aki komikus karakterei mellett Nick Shadow-tól Alberichen, Lindorfon és Wolandon át Scarpiáig számos ördögi szerepben bizonyított már, budapesti fellépéseit követően pedig áprilisban áll először a New York-i Metropolitan színpadára. A kettős szereposztásban váltótársa a Kossuth- és Liszt-díjas Bretz Gábor, aki az elmúlt évben Párizs, Barcelona, Brüsszel és Nápoly jelentős operaházaiban aratott sikerei után tér vissza a 2015-ös premieren alakított figurájához.

Margit szerepében Megyimórecz Ildikó mutatkozik be, aki januári nagy sikerű Traviata-előadása után újabb főszerepben csillogtathatja meg tudását. Mellette a kettős szereposztásban Sáfár Orsolya idézi fel korábbi alakításait, amelyek sorát 2016-ban egy emlékezetes beugrással nyitotta meg. Siebel, a szerelmes ifjú megformálójaként újabb karakteres nadrágszereppel bővül Kálnay Zsófia repertoárja, míg az intézmény további kiválóságai, Haja Zsolt (Valentin), Fülep Máté (Wagner) és Wiedemann Bernadett (Márta) szintén korábbi szerepeikhez térnek vissza.

Az darab zenei megvalósítását Kovács János Kossuth- és Liszt-díjas karmester, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze fogja össze, aki gazdag pályafutása során ugyancsak első alkalommal dirigálja Gounod operáját. Az előadásban közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor), valamint vendégművészekkel kiegészülve a Magyar Nemzeti Balett (koreográfus: Venekei Marianna).

Kiemelt kép: Jelenet a Faust című előadásból (Fotó: Pályi Zsófia)