Megkezdődtek a kaposvári Csiky Gergely Színház következő nagyszínpadi bemutatójának a próbái: a teátrum repertoárja Claude Magnier itthon is közkedvelt, többször is műsorra tűzött vígjátékával, az Oscarral bővül március 31-től.

A vidám történet arisztokratikus környezetben, Barnier szappangyáros villájában játszódik, ez lesz a helyszíne a félreértéseknek, szerelmi háromszögeknek, eltitkolt gyermekeknek, meg persze a jól ismert táskák cseréjének. A főhős, Barnier múltjából és jelenéből régen látott, vagy éppenséggel nem várt szereplők bukkannak fel, hogy aztán az összekuszálódott szálak a darab végére kiegyenesedjenek. A felhőtlen kikapcsolódást ígérő komédiázásból végül persze több kérdésre is választ kapunk, amelyek közül a legfontosabb: Hová tűnt Oscar?

Szinte nincs olyan színház az országban, ahol ne tűzték volna már műsorra Claude Magnier darabját, amelyből több filmváltozat is készült. Az Oscar most Fándly Csaba rendezésében kel új életre, a főbb szerepekben Sarkadi Kiss János, Nyári Szilvia, Benedek Dániel, Farkas Laura, Kaszás Csenge, Stefánszky István, Török Saca lesz látható, Oscarként pedig az egyetemi hallgató Sándor Soma lép színpadra. Az előadás szövegkönyvét, még a Thália Színház számára – ahol 2018 februárjában, Vida Péter rendezésében mutatták be a darabot – Székely Csaba ültette át magyarra, akit elsősorban drámáiról (10, Semmit se bánok, Bánya-trilógia, Öröm és boldogság, Mária országa) ismerünk, de az ő prózai fordításában mutatták be a hetekben (szintén a Tháliában) Shakespeare Szentivánéji álomját Varázslat egy nyáréjszakán címmel.

Kiemelt kép: Pillanatkép az Oscar olvasópróbájáról, középen Sándor Soma (Fotó: Memlaur Imre/kaposvári Csiky Gergely Színház)