Maradt a tehén és a szamár

Elsőre idilli, betlehemi kép fogad az Újvidéki Színház színpadán. Jó, picit omladozik a vakolat, egy-egy ablakban nincs üveg, de hát mégis csak ott fekszik jámbor módon a (műanyag) szamár meg a tehén, akik nem létező párájukkal fújnák be a teret. És ott áll szép fehér ruhában és stílusos edzőcipőben a várandós ara is. Mégis, Pintér Béla drámája és Keresztes Attila rendezése együttesen bizonyítja be, hogy a jó szándékkal kikövezett út végső célja úgyis a pokol lesz.

2002-ben mutatták be a hazai független szcéna egyik legismertebb és legsikeresebb színházi alkotójának darabját. A Parasztopera egy több zenés műfajt magába foglaló, sűrű szövetű mű, amibe a recitativótól elkezdve a country-n át a népdalig minden elfér. S bár a történetvezetés sokrétű, a cselekményszálak sokasága pedig össze is kuszálódhat – Pintér feszes dramaturgiája és Keresztes vizuális megoldásai nem engedik elveszni a nézőt. No, meg az újvidéki társulat lendülete és dinamikus játéka is sodorja magával a közönséget.

Az eredetileg a Szegedi Nemzeti Színházzal koprodukcióban készült előadás „helyi” változata sokat bíz a színészekre. Állandó zenei készültségben és énekesi koncentrációval léteznek Fodor Viola istállóbelsőre hajazó díszletében. Keresztes Attila nem gondolja túl az eredeti drámát, megjelenítésében viszont egyedivé teszi azt. Papp Janó modernebb jelmezeivel, a fénysorokkal meg a vibráló kiegészítőkkel remekül ellensúlyozza a görög tragédiába illő szörnyűségeket, egyben keserű kacajokkal is megtölti a nézőteret. Az ellenpontozó irónia a célja az eredeti előadás zenéjének – Darvas Benedek munkája – is, a marosvásárhelyi rendező (a tőle már jól megszokott) fényfüzérei és eltérő háttérvilágításai azonban remekül egészítik ki ezt a keserűen humoros atmoszférát.

A Parasztopera sorsszerűként feltüntetett bűnök sorozata. Odüsszeusz, Oidipusz, Médea történetének keveréke, amelyben megtalálható minden, ami a nézőtéri katasztrófaturistát kielégítheti. A látszólag békés és boldog, falusi esküvőn egyszer csak unokatestvérek házassága derül ki; az eltűntnek hitt, disszidált testvér visszatér a múltban, hogy aztán elpatkoljon; vérfertőzés és vetélés; beteljesületlen szerelem és megcsalás. No, és a jó öreg, mérték nélkül nyakalt pálinka. Vagyis, nem minden arany, ami fénylik a sötétben.

Alapvetően igaz a társulatokra, hogyha jó alapanyagban kell helyt állniuk biztos kezű rendezővel, akkor tagjai szárnyalni tudnak. Ez a tény az Újvidéki Színház csapatára még inkább igaz. Jól érzik magukat az amúgy iszonyatosan kimerítő előadásban, és ez az energia lüktetővé teszi a darabot. Mindenki jól egyensúlyoz a dallam és az énekes beszéd között, talán egyedül az „örömapát” alakító Pongó Gábor bizonytalan egy-egy hangfekvésben, ám ezt karakteres játéka feledteti a füllel. Darabbéli felesége, Figura Terézia – alias Balogné – egyenletesen, ripacskodás nélkül hozza az egyszerűnek tűnő, valójában szörnyű titkot rejtő parasztasszony alakját.

A mérsékelten boldog vőlegény néhol halvány Szalai Bence tolmácsolásában, de szerencsére erős és dinamikus női partnerei – a menyasszonyként színpadra lépő László Judit, valamint a kemény rockos, örökbe fogadott lány szerepében megjelenő Dienes Blanka – megtámasztják őt gyengébb pillanataiban. Elor Emina és Huszta Dániel párosa is nagyon üt: a menyasszony szülei közül amennyire hangban és játékban vad, szilaj anya Elor, annyira ügyefogyottan jámbor apa Huszta. Ezt a különbséget a magasságbéli eltérés is jól tükrözi. Ötletes szereposztás. Frappáns az Amerikába kimenekülő, majd a falusi közösségbe cowboyként visszatérő bátyra ráaggatott, villogó egyenruha. Káli Gergely megformálása egyszerű, ellentmondásos szerepét éppen ezek a giccsbe forduló ruhák és kiegészítők teszik nyilvánvalóvá.

Mészáros Árpád részeges mozdonyosa – a szörnyűséges tragédiasorozat napvilágra kerülésének egyik felelőse – kiemelkedik az amúgy példás csapatjátékból. Hangban és mozdulatban is ösztönlényt látunk a színpadon, akinek részévé vált már az alkohol. Mészáros karakterét egyszerre utáljuk és szánjuk, undorodunk tőle és segítenénk rajta, a társaság egyetlen őszinte figurájának és a legborzalmasabb bajkeverőnek látjuk egyszerre. Meggyőző bohócalakítást tudhat magáénak a vajdasági színész.

Keresztes rendezése hagyja Pintér szövegét, a darab zenei szövetét és a sodró cselekményt magától kibontakozni, és ez nagy erénye az újvidéki Parasztoperának. Flashbackkel, minden baj okozó eseményével, a főbűnök legsúlyosabb fajtájával ér véget a darab. S a színészek távoztával csak egy kivilágított portré, valamint a tehén és a szamár marad a helyén. Mintha ismét a betlehemi jászolba csöppennénk, ám a kezdetektől fent kivilágított idézet azonnal figyelmeztet, hogy most itt, számunkra nagyon messze a megváltás:

„Kimentem a hegyre,
Lenéztem a völgyre,
Anyám, édesanyám, miért szültél meg engem?
Szültél volna követ,
De ne fiú gyermeket!”

Kiemelt kép: Jelent a Parasztopera című előadásból (Fotó: Újvidéki Színház)