A március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet az élet minden területén felborította a jól megszokott ritmusunkat. Folyamatosan írunk az online elérhető színházi előadásokról, ám szerkesztőségünk számára nagyon fontos egy másik kulturális terület is: a könyvek világa. Olvasás közben anélkül léphetünk át egy másik világba, hogy ki kellene tennünk a lábunkat a lakásból, és azt is bizton állíthatjuk, hogy egy-egy könyv is képes olyan élményt nyújtani, mint egy előadás. De hogy ne szenvedjünk hiányt utóbbiból sem, sorozatunkban olyan köteteket ajánlunk, amelyek valamilyen módon (szerző, tematika) kapcsolódnak a színház világához.
Csáki Judit: Alföldi Színháza – Öt nemzeti év (Libri Könyvkiadó KFT, 2013)
Alföldi Róbert öt éven keresztül, 2008 és 2013 között vezette a Nemzeti Színházat, Csáki Judit könyvében ezt az időszakot dokumentálja színészekkel, rendezőkkel, írókkal, kritikusokkal, és magával az igazgatóval készített interjúkon keresztül. A kötet amellett, hogy a tényeket rögzíti (megtaláljuk benne például a bemutatók adatait: a szereposztást, a stábot, az előadások számát és az összesített nézőszámot, az előadásra fordított költségeket és a jegybevételek összegét is), leírja az előadások létrejöttének folyamatát és eredményeit is, különös tekintettel a kritikai visszhangra és a közönség véleményére.
Jászai Mari – Emlékirat és napló (Szépmíves Könyvek, 2016)
Jászai Marit az egyik legnagyobb magyar tragikaként tartjuk számon, sőt, szokás őt a Nemzeti Színház nagyasszonyának is nevezni. Az emlékiratait és naplóit tartalmazó kötet gyerekkorról, színházról, vélt vagy valós szerelmekről mesél, de közben a lélek belső rezdüléseiről, a nőiségről, sikerekről és kudarcokról, válságokról és vívódásokról is. Jászai a halála előtt néhány hónappal döntött úgy, hogy kiadja írásait, így lehetővé tette, hogy mások is megismerjék sokszor naiv és tájékozatlan, mégis e nagy indulatú darabos lélek megrázó mélységeit.
Tasnádi István, Jeli Viktória, Gimesi Dóra, Vészits Andrea – Időfutár sorozat (Pagony Kiadó, 2015-től)
Tasnádi István, Jeli Viktória, Gimesi Dóra és Vészits Andrea jegyzik az immáron nyolc kötetes regényfolyamot, amelynek alapját az az azonos című ifjúsági rádiójáték szolgáltatta, amely 2012 áprilisától volt hallható a Kossuth Rádió műsorán. A történet Hannát és barátait követi nyomon, akik az első könyvben egy ócskaságnak tűnő körző segítségével hirtelen a reformkorban találják magukat, nyomukban egy furcsa öregemberrel, a Felemásszeműnek nevezett ijesztő alakkal, és az iskola legrettegettebb tanárával, Bujdosónéval. Az időutazós sci-fi elsősorban a 12-18 éves korosztálynak íródott, ám izgalmas cselekményével a felnőtteket is hosszú órákra képes lekötni.