November 22-én debütál a Thália Télikertjében Örkény István talán legismertebb művének színpadi verziója, a Tótékat Kovács Lehet állítja színpadra Mucsi Zoltán, Csarnóy Zsuzsanna, Kovács Krisztián, Kövesi Csenge és Tamási Zoltán szereplésével. A bemutató a Thália Színház és a Nézőművészeti Kft. koprodukciójában valósul meg.

Nem vártuk meg a hatvanéves jubileumot, hanem így, három évvel korábban tér vissza a Thália Színházba a Tóték az 1967-es ősbemutató után. Kazimir Tanár Úr is éppen annyi idős volt, negyvenkét éves, mint most Lehel, amikor bemutatták a darabot az ő rendezésében” – fogalmazott a Tóték olvasópróbáján Nagy Viktor, a színház művészeti vezetője.

A történetet senkinek sem kell bemutatni: adott egy megfáradt, hóbortos őrnagy, valamint egy kedves falusi család, akik a fronton harcoló fiuk érdekében bármit megtennének az egyébként igencsak nehéz természetű vendégük kényelméért. Mindez Örkény István, a groteszk mesterének tollából, aki szórakoztató formában boncolgat olyan komoly, egzisztenciális kérdéseket, mint az emberi kiszolgáltatottság és az élet abszurditása.

„Hiszem például, hogy abban az információözönben, szózuhatagban, amiben élünk, a közlés értéke devalválódott, de nem hiszem, és sohasem fogom hinni, hogy ember és ember közt valaha is megszüntethető a kommunikáció” – kezdte rendezői koncepciójának ismertetését Kovács Lehel, aki most először dolgozik a Thália társulatának tagjaival. A Tóték próbafolyamatát figyelemmel kíséri Radnóti Zsuzsa dramaturg is, aki Örkény István feleségeként személyesen is részt vett az 1967-es ősbemutatón. „A darab a maga módján mindig aktuális, hiszen az emberi kiszolgáltatottság és a hatalom kiegészítik egymást. A kiszolgáltatott ember a hatalomnak alárendeltje lesz, a hatalom pedig megteremti a maga kisemberét és alávetettjét. Ez a fajta alap felállás minden korban érvényes, azon túl, hogy hála istennek, nagyon jól is van megírva” – foglalta össze gondolatait a Kazimir Károly féle Tótékkal és az új produkcióval, mind drámai kisregény háttértörténetével kapcsolatban.

Kazimir Károly, a színház főrendezője volt az, aki megkereste Örkény Istvánt a Tóték színdarab ötletével. A darab aztán Latinovits Zoltán, Nagy Attila és Dajka Margit szereplésével debütált az akkori Thália Színházban, és azóta is sikerrel játsszák számos teátrum színpadán. A most Kovács Lehel értelmezésében készülő előadás díszletért Zöldy Z Gergely, a jelmezekért Molnár Anna, a szövegért Gyulay Eszter dramaturg felel. Zeneszerző: Monori András.

Kiemelt kép: A Tóték olvasópróbája (Fotó: Kállay-Tóth Anett)