Augusztus végén jelent meg az önerőből összehozott, független dramedy, a Mentés másképp Rózsa Gábor rendezésében, amelynek főszerepében a színpadon gyakran megforduló Sándor Péter színművészt láthattuk, oldalán a szórakoztatásra felhúzott SzkiTon produkcióval ismertté vált Virsinszki Zoltánnal.
A történet a könyvelésbe belefásult Márkról (Sándor Péter) szól, aki egy ismerőse (a Jászai Mari-díjas Trokán Péter) kétségbeesett kérésére megpróbál segíteni annak depressziós lányán (Dézsi Darinka) egy sajátos terápiával: úgy manipulálja az erről mit sem sejtő „páciens” életét, hogy a boldogság felé terelje őt. Ebben segíti őt haverja, Csabika (Virsinszki Zoltán) is, csakhogy nem minden úgy alakul, ahogy szeretné.
A film már kölcsönözhető (nagyjából egy mozijegy áráért) és meg is vásárolható a Vimeo platformon keresztül, a befolyt összeget pedig a következő projektjére fordítja majd a rendező.
Kiemelt kép: Sándor Péter és Trokán Péter a film egyik jelenetében (Fotó: FPortal)