A Bárnóczki Tibor és Szabó Sarolta írásában és rendezésében készült, a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának köszönhetően megvalósult Műanyag égbolt egy animációs sci-fi film, amely korunk legégetőbb kérdéseit feszegeti egy kegyetlen jövőben játszódva.

A történet szerint a Föld növény- és állatvilágának pusztulása után a tudósok kikísérleteztek egy olyan növényt, amit az emberek bizonyos kort elérve a testükbe ültetnek, hogy kvázi fává érve táplálékká váljanak, és ezzel visszaadjanak valamit a természetnek és a közösségnek. A sztori középpontjában egy házaspár áll, Stefan és Nóra, akik közül a férfi már elfogadta azt, hogy mennyi ideje van hátra, a nő azonban egy trauma után már nem látja értelmét a további életnek, így önként jelentkezik a beültetésre. A férfit a Jászai Mari-díjas Keresztes Tamás (Lajkó – Cigány az űrben, Kincsem) alakítja, a nőt a Jászai Mari-díjas Szamosi Zsófia (Szép csendben, Egy nap) formálja meg. 

A Műanyag égbolt különlegességét nem csupán a fajsúlyos története és mondanivalója, valamint az erős színészi játékok adják, hanem az a látványvilág is, amit a rotoszkóp technika segítségével hoztak létre (ez ismerős lehet többek között Richard Linklater műveiből is). A film március 30-tól, azaz mától nézhető országszerte a mozikban a Fórum Hungary forgalmazásában. 

Kiemelt kép: A Műanyag égbolt plakátjának egy részlete (Fotó: Fórum Hungary)