November 30-tól látható a mozikban Koltai Lajos (Zárójelentés, Sorstalanság) legújabb filmje, a Semmelweis, amely az „anyák megmentőjének” nevezett, világhírű Semmelweis Ignác életéről és munkájáról mesél Maruszki Balázs (Együtt kezdtük, Pécsi szál) írásában. A történet szerint 1847-ben járunk, és egy szülészeti klinikán titokzatos járvány tombol, amitől rettegnek a gyermekágyas anyák.
Egy magyar orvos (Vecsei H. Miklós – Magunk maradtunk, Csak színház és más semmi) a hagyományos módszerekkel szakítva próbál szembeszállni a rejtélyes kórral, miközben a szerelem is rátalál egy fiatal osztrák bába (Nagy Katica – A másik érintése, Így vagy tökéletes) személyében. A vaskalapos vezetés mindent megtesz azért, hogy megvédje tekintélyét az orvos felfedezéseinek következményeitől, a harc pedig nem áll meg a kórház falai között, Bécsben és Pesten is kitör a forradalom. Semmelweis pedig elindul, hogy felfedezését a magyar nők esetében is kamatoztassa.
Vecsei H. Miklós korábban kiemelte: „A történelmi filmeknél fontos, hogy ne csak a hőseink jó tulajdonságait mutassuk be. Semmelweis nem egy szent orvos volt, hanem egy esendő, a maga igazságát kereső ember, aki a hivatását többnek gondolta, mint a saját életét. A rábízott anyák és csecsemők halála miatt érzett tehetetlenség mozgatta. Én ezzel a karakterrel tudtam azonosulni.”
A fiatal színészen kívül a stábot erősítik többek között olyan művészek is, mint Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla. Az operatőr Nagy András (Blokád, A játszma), a vágó Kovács Zoltán (Drakulics elvtárs, A Viszkis), a jelmeztervező Szakács Györgyi (Zárójelentés, Anyám és más futóbolondok a családból), a látványtervező Pater Sparrow (T.Ú.K. – Tanár úr kérem!, 1), a dramaturg pedig Goda Kriszta (BÚÉK, Ida regénye).
A Semmelweis mától nézhető a mozikban az Intercom forgalmazásában.
Kiemelt: Részlet a Semmelweis plakátjából (Fotó: Intercom)