Világszerte ismerik a háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincnégyszeres Európa-bajnok magyar úszónőt, az Iron Lady-nek becézett Hosszú Katinkát, aki az egyik legjobb a sportágban – róla készített életrajzi dokumentumfilmet a Nemzeti Filmintézet hathatós támogatásával Köbli Norbert (A berni követ, Örök tél, Félvilág) forgatókönyvíró és Pálinkás Norbert (Tabukról tabuk nélkül) rendező. A szimplán csak Katinka névre hallgató alkotás az úszónő élete mellett a tokiói olimpiára való felkészülését is bemutatja, ennek érdekében a stáb folyamatosan nyomon kísérte őt és rögzítette az eseményeket.
A stáb követte Katinkát Amerikába, Európába, a Közel- és Távol-Keletre. Ott voltak, amikor a hosszú felkészülés után kiderült, hogy elmarad a 2020-as tokiói olimpia, és akkor is, amikor a sportoló eldöntötte, hogyan tovább. „A filmből megismerhetjük Katinka gyermekkorát, felnőtté válását, magánéletének és sportkarrierjének meghatározó személyiségeit, állomásait, helyszíneit.” – ígéri a hazai forgalmazó, az Intercom. A Katinka a Szupermodern Stúdió gyártásában készült, producere Lajos Tamás (Apró mesék), társproducere Bederna László (Puskás Öcsi és a barátai – A rongylabda), gyártásvezetője Závotszky Melinda (Katinka), vezető operatőre Nagy András (A berni követ), operatőre Tóth Zsolt (A vizsga), zeneszerzője Tövisházi Ambrus (Liza, a rókatündér), vágója Gotthárdi Balázs (Hetedik alabárdos) volt.
A Katinka mától nézhető a hazai mozikban.
Kiemelt kép: Jelenet a Katinka című filmből (Fotó: InterCom)