Elindult a szavazás a Pünkösti Andor-díjra az Örkény Színházban: a közönség választhatja ki az évad legjobb színészét.
Az Örkény Színház 2014-ben alapította meg a színházigazgató és rendező, Pünkösti Andor előtt tisztelegve a róla elnevezett díjat. Az elismerést minden évben az évad végén, a közönség szavazatai alapján ítélik oda az évadban a legjobb teljesítményt nyújtó színésznek. A Pünkösti-díjat legelső alkalommal Polgár Csaba kapta, utána Gálffi László, Ficza István, Nagy Zsolt, Patkós Márton, Takács Nóra Diána, Mácsai Pál, Józsa Bettina és tavaly pedig Pogány Judit vehette át. Az idei szavazást már elindították, voksolni a színház előcsarnokában kihelyezett szavazólapok segítségével, vagy online az alábbi űrlap kitöltésével lehet.
Kiemelt kép: Az Örkény Színház társulata (fotó: Örkény Színház)