A Bujtor István Filmfesztivál az egyik legnépszerűbb hazai filmes seregszemle, amelyet évről-évre a Balatonnál rendeznek meg a 2009-ben elhunyt, Balázs Béla-díjas művész családjának részvételével. Bujtor István Bud Spenceren és az Ötvös Csöpi filmeken keresztül hatalmas rajongótáborra tett szert és hatással volt a magyar filmgyártásra is, így nem meglepő, hogy az örökségét képező, róla elnevezett filmfesztivál a hazai alkotók és alkotások egyik fellegvára lett, Kassai Ilona például életműdíjat kapott tavaly. 

Az augusztus 18. és 21. között, Balatonszemesén megrendezésre kerülő fesztivál versenyprogramjába idén is lehet jelentkezni, egészen május 15-ig. A nevezők küldhetnek fikciós rövidfilmeket, egész estés játékfilmeket, kísérleti darabokat, dokumentum- és ismeretterjesztő műveket, sőt animációs projekteket is. A Bujtor István-díjban és pénzjutalomban részesülő nyerteseket egy öt fős zsűri választja ki, amelynek elnöke a Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró, Ferenczi Gábor, tagjai pedig Stork Natasa színművész, Kalász Jószef rendező és vágó, Lutter Imre Radnóti-, Wlassics- és Bánffy-díjas előadóművész és producer, valamint a Nívó- és Radnóti-díjas színházi és filmrendező, Wiegmann Alfréd. 

Az eredményhirdetés mellett természetesen számos más program is várja az érdeklődőket. A szervezők a vetítésekkel egybekötött pódiumbeszélgetések és szakmai workshopok mellett koncerteket, utcabált, kaszkadőr showt, veteránautós felvonulást és ételkóstolást is ígérnek. Emellett pedig nem maradhat el ezúttal sem a Bujtor István életmű kiállítás sem, amelynek középpontjában a Pogány Madonna és a Hamis a baba eredeti szobrai állnak majd, és természetesen az sem utolsó szempont, hogy a Bujtor-család társaságában lehet megnézni a klasszikus Bujtor-filmeket.

Kiemelt kép: Bujtor István Ötvös Csöpiként (Fotó: IMDb)