Elindult a bérletértékesítés a Müpa 2022/23-as évadára: a szeptemberben induló szezonban legendás zenekarok, a világ legelismertebb karmesterei és szólistái, valamint a közkedvelt sorozatok és fesztiválok folytatásai várják a nézőket.
„Mi a Müpában hisszük, hogy a művészet közösségteremtő ereje mindennél fontosabb: kiemel a hétköznapokból, új perspektívákat ad, támaszt nyújt, amikor arra van szükség, és összeköt minket egymással. Meggyőződésünk, hogy többek között a kulturális identitás a kulcs ahhoz, hogy az emberek megtalálják önmagukat, helyüket a világban. A zene- és művészettörténet nagyjainak és kortárs alkotóinknak a szerepe ebben mérhetetlenül fontos” – mondta el Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója a mai sajtótájékoztatón, egyben hangsúlyozta, hogy a 2022/23-as évad programjában is ez a misszió tükröződik majd. Kosztolánczy Gábor vezérigazgató-helyettes az alábbi gondolatokkal egészítette ki Káel szavait: „Intézményünk közönsége valóban kivételes közösség. A Müpa+ hűségprogram például jelenleg több mint 33.000 tagot számlál, és büszkék vagyunk rá, hogy ez a szám az elmúlt időszakban is kiemelkedő ütemben nőtt. Folyamatosan figyeljük a látogatói szokások és igények változását, tudjuk, hogy sokan várják, így nem volt kérdés, hogy ismét bérletekkel készülünk az előttünk álló évadra.” Mint kiderült, a következő lesz az első olyan évad a Müpa történetében, amelyben a szezon szólista művésze mellett újításképp nem egy együttes, hanem egy komponista kap kiemelt figyelmet és többszörös bemutatkozási lehetőséget. Boldoczki Gáborral négy estén is találkozhatnak a nézők, a trombitaművész mások mellett Szergej Nakarjakovval és a Prágai Szimfonikus Zenekarral, illetve a Wrocław Baroque Orchestrával is színpadra lép, Varga Judit unikális művei pedig szerzői estje mellett még két rendkívül érdekfeszítőnek ígérkező hangversenyen is felcsendülnek.

Káel Csaba vezérigazgató a Müpa 2022/23-as évadának sajtótájékoztatóján (Fotó: Kovács Milán)
A Zenekari páholy bérletsorozat koncertjein továbbra is világhírű együttesekkel és napjaink legjelentősebb karmestereivel találkozhatunk: Riccardo Chailly a Filarmonica della Scalát, Andris Nelsons a Bécsi Filharmonikusokat vezényli, a Mahler Kamarazenekar élén Daniele Gatti áll majd, míg az Amszterdami Concertgebouw Zenekarát Fischer Iván dirigálja a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, akik igazi remekművekkel, többek között Beethoven, Mahler és Stravinsky szimfóniáival, Brahms Haydn-variációival, Hindemith-balettszvittel és Bartók örökbecsű alkotásaival készülnek a budapesti közönségnek.
A Szólisták és zenekarok sorozat keretében virtuóz hangszeres művészek lebilincselő játékában gyönyörködhetünk majd. A zongoraművész Yuja Wang a Lipcsei Gewandhaus Zenekarával, a hegedűművész Viktoria Mullova a svájci Suisse Romande együttesével, az ütőhangszeres géniusz, Martin Grubinger a Luxemburgi Filharmonikusokkal kápráztatja majd el a nagyérdeműt. Ebben a sorozatban, valamint a Kamarakincsek bérlet koncertjein is fellép az évad művésze, és külön öröm, hogy Boldoczki Gábor Varga Judit szerzői estjének főszereplőjeként is megcsillogtathatja tehetségét. Az egyszerre elgondolkodtató és felvillanyozó koncerteket kínáló, jelentős zenei találkozásoknak teret nyitó esteken olyan művészek adják egymásnak a színpadot, mint Prunyi Ilona, Frankl Péter, Fenyő László, Kelemen Barnabás vagy éppen a Spányi Miklós vezette Concerto Armonico.

Boldoczki Gábor, az évad művésze a Müpa 2022/23-as évadának sajtótájékoztatóján (Fotó: Kovács Milán)
Továbbá folytatódik az Európai Hangversenytermek Szövetségével (ECHO) közösen életre hívott, a jövő tehetségeit fókuszba állító Rising Stars, de a Felfedezések bérlet kecsegtető előadásaival a Szegedi, a MÁV és a Miskolci Szimfonikus Zenekar, valamint a Győri Filharmonikusok tolmácsolásában hallhatunk olykor kevéssé ismert, de mindenképpen kivételes értékű műveket.
Természetesen nem maradhatnak ki a könnyű- és világzenei koncertek, tánc- és újcirkusz-előadások sem, a matinékoncertek, családi és ifjúsági programok pedig az egész család számára kínálnak élvezetes kikapcsolódást. A Jazzlegendák sorozat Melody Gardot és Dianne Reeves koncertjeivel jelentkezik, jövőre is lesz Jazztavasz, a Jazz Showcase-en új tehetségek mutatkoznak be, az évadot pedig szokás szerint a vérpezsdítő JazzTime indítja, zárásként a hazai könnyűzenei élet legjobbjaival többek között a Hey, June! fesztiválon találkozhatunk majd. Az ünnepekhez kapcsolódóan Mindenszentekkor Berlioz Requiemje, az adventi időszakban az Észt Filharmónia Kamarakórusának koncertje segíti az átszellemülést, az újévbe pedig Haydn Az évszakok című oratóriumával léphet be közönség.

Kosztolánczy Gábor vezérigazgató-helyettes a Müpa 2022/23-as évadának sajtótájékoztatóján (Fotó: Kovács Milán)
Az Európai Hidak, a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar 2013-ban indult közös programsorozata ezúttal a holland kultúra egy jelentős szeletét hozza el Budapestre, a fesztivál középpontjában ugyanis Amszterdam áll, míg a szintén régi hagyományra visszatekintő, egész napos zenei maraton 2023-ban a hetven éve elhunyt Prokofjev munkásságáról ad átfogó képet. De újra jelentkezik a Budapesti Wagner-napok is, a Ring mellett 2023-ban Nina Stemme áriaestje, Bo Skovhus Mahler-dalestje és a Parsifal koncertszerű előadása is várja az érdeklődőket. A tetralógia szereplőiként olyan művészek lépnek színpadra, mint Günther Groissböck, Egils Siliņš, Iréne Theorin és hazánk büszkesége, Kálmán Péter.
A Metropolitan-közvetítéseknek köszönhetően a Müpa nézői a következő évadban is csúcsminőségben élhetik át a New York-i operaelőadásokat, az élő közvetítések sorában ezúttal Cherubini és Verdi művei mellett egy világpremierre is bebocsátást nyerhetnek. A nagy hagyományokra visszatekintő irodalmi programsorozatok alkalmain Bartis Attila, Szvoren Edina vagy éppen Schein Gábor szövegműhelyeibe nyerhetünk bepillantást, de lesz Ady-verskoncert, és a Mácsai Pál–Lukács Miklós-duó Örkény István egyperceseiből összeállított estje is keserédes örömöket ígér.
A bérletekről, valamint a programokkal további információ a Müpa oldalán olvasható.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Müpa 2022/23-as évadának sajtótájékoztatójáról (Fotó: Kovács Milán)