Tavaly novemberben mutatták be a hazai mozik Tiszeker Dániel (#Sohavégetnemérős) romantikus vígjátékát, a Nagykarácsonyt, amely sajátos módon igyekezett a szeretet ünnepét a szívünkbe csempészni: egy olyan tűzoltót tett meg főszereplőnek, aki rajtakapja a barátnőjét, hogy megcsalja.
Arnold (Ötvös András) reményvesztettségét látva felettese (Csuja Imre) őt jelöli ki a karácsonyi vásár felügyeletére, ahol megismerkedik a mindig mosolygós, csupa szív önkéntessel, Eszterrel (Zsigmond Emőke). A tűzoltó általa ismeri meg a karácsony igazi csodáját és kezd lassan rádöbbenni, hogy a helyzete nem is annyira kilátástalan. A főszereplők mellett többek között olyan ismerős arcokkal találkozhattunk a Nagykarácsony játékidejében, mint Scherer Péter, Pokorny Lia, Rujder Vivien, Szabó Kimmel Tamás, Mészáros Máté, Szerednyey Béla és Orosz Ákos.
Aki szerette a filmet és feltenné a polcra, vagy esetleg még csak most tekintené meg először, az június 24-től, azaz mától beszerezheti az alkotást DVD és Blu-ray formátumokban. A Gamma Home Entertainment forgalmazásában megjelent kiadványok tartalmaznak extrákat is: kulisszák mögé kalauzoló kisfilmeket, a szereplők bemutatását, videoklipeket (Nagykarácsony Filmzenekar feat. Lábas Viki: Nagykarácsony, Wellhello: Csak egyszer égsz), valamint előzeteseket is.
Kiemelt kép: Szabó Kimmel Tamás a Nagykarácsony egyik jelenetében (Fotó: Port.hu)