Már a Dóm téren is ott kísért Rebecca emléke

25 éves koráig nem látott egyetlen musicalt sem. Innen indított, később aztán az ilyen típusú darabokból legalább egy tucatnyit rendezett. Béres Attila, akiről szó van, az eddigi pályafutása során a Szegedi Szabadtéri Játékokra több előadást készített, például a Valahol Európában zenés változatát is, amelyet egy másik szereposztásban annak előtte a Gárdonyi Géza Színházban szintén színpadra vitt. Amikor a televízió ezt a Heves vármegyei produkciót a műsorára tűzte, valamennyi tévénéző egy emberként szembesülhetett vele, hogy a musical, ami az operettszínházi ősbemutató alapján egy kétségkívül megható, ám helyenként mégis cukiskodó opuszként élt az emlékezetében, Béres Attila kezei között kifejezetten nyers, és végletekig életszagú művé alakult át, amelyben nem kevés érdemei voltak a prózai színjátszás világából érkező Kovács Patríciának és Kaszás Gergőnek, az akkori főszereplőknek. Itt volt legelőször tetten érhető, hogy a rendező egyike azoknak a művész-szférában dolgozó szakembereknek, akik képesek valódi nyomatékot adni a könnyű műfaj valamennyi szegmensének. Majd mikor Béres Attila a Valahol Európábant a Szegedi Szabadtéri Játékokon ismét megrendezte, arra is fény derült, hogy ugyanazt a darabot teljesen más felfogásban tudja a nézők elé tárni oly módon, hogy a zenés színházi elvárásokat átrajzolva mindenképpen fajsúlyos és prózai érzetű projekteket teremt. Így esett meg, hogy a háború idején elárvult, céltalanul bolyongó gyermekcsapatot befogadó egykori karmester többnyire jóságos öreg bácsiként ábrázolt figuráját Mácsai Pál a kapott instrukciók nyomán sokkalta morózusabbra és cinikusabbra vette, ezzel pedig minden idők legerősebb Simon Péter-alakítását nyújtotta a szerepben. Ugyanebben az előadásban játszott a közelmúltban elhunyt Tompos Kátya is, aki művészi kvalitásait tekintve arról volt ismert, hogy nagyon természetesnek tűnő módon, sallangmentes egyszerűséggel, mégis azonnali hatást kiváltva tudott megejtő lenni az összes általa megjelenített karakter esetében. Mindenre rögtön rezonáló, érzékenységet mutató játékmódja tette őt jellegzetessé, ahogyan a lényéből áradó finomság is, és bár Kerényi Imre osztályában, operett-musical szakon végzett, szívesen vállalt prózistáknak való feladatokat, amelyekben ugyanazt a zsigerinek ható drámaiságot villanthatta fel, ami nélkül Béres Attila rendezései is szinte elképzelhetetlenek.

Idén a rendező a Sylvester Lévay és Michael Kunze szerzőpáros nevéhez fűződő Rebecca című darabbal érkezett Szegedre, és ezt az előadást szintén nem először vette szárnyai alá, ahogyan az előbb említett Valahol Európában musicalt sem. Hazánkban az Operettszínházban, külföldön pedig egy bukaresti játszóhelyen elevenedett meg az elgondolásai szerinti verziója az ártatlan fiatal lány, és a nyomasztó titkokat magában hordozó arisztokrata férfi vészterhes történetének, és abban is a gyorsan szárba szökkenő szerelmüknek, amelyet a rejtélyes körülmények között elhunyt első feleség emléke, illetve egy rideg házvezetőnő ármánykodása terhel, előre nem látható végkimenetellel. A mindvégig névtelen női főszereplőt a Szegedi Szabadtéri Játékok önálló produkciójában Gubik Petra kelti életre, akit a sokakban azonnali szimpátiát ébresztő lénye, a kristálytiszta hangja, és ugyanezt a tisztaságot kisugárzásban szintén lekövető alkata tesz alkalmassá a kissé szorongó, naiv és törékeny figura megformálására. A színésznő szakmai életútját vélhetően azért árnyalni fogja az a tény, hogy a naivaszerű adottságai mellett a karaktere simán eltolható egy kicsit vamposabb irányba, Malek Andreának volt a musicaleket játszó korszakában hasonlóan kislányos aurája, ami mögül azért előtört olykor egy vagányabb verziója önmaga színészi valójának. Maxim De Wintert ebben az évben Dolhai Attila alakítja, aki mögött olyan elődök tudhatták magukénak hajdan a szerepet, mint Bereczki Zoltán, Szabó P. Szilveszter, illetve később Homonnay Zsolt is egy felújításban. Első blikkre azt lehet gondolni, hogy a járt utat merész vállalás elhagyni a járatlanért a legikonikusabbnak számító Maxim De Winter, azaz Szabó P. Szilveszter vonatkozásában, mert hiába telt el kis híján 15 esztendő a hazai ősbemutató óta, az feltétlenül borítékolható, hogy a színművész az érzelmeit magába záró, folyton formalitások mögé bújó, hidegnek tűnő arisztokratikus karaktert, valamint a hozzá tartozó játékstílust mind a mai napig professzionálisan prezentálja. Hasonló művészi eszköztárral rendelkezik Posta Victor is, akinek a neve viszont a Rebecca musical esetében most sem merült fel, így érdekes választásnak bizonyult Dolhai Attila, aki az előzőekben említettekétől teljesen eltérő színpadi kiállással vágott neki a munkának a 2024-es projektben. Amennyiben látta őt valaki annak idején a Mozart! címszerepében, bizonyára jól emlékszik, hogy a darabbéli apja elfogadásáért ácsingózó dalát például mennyire tökéletes érzelmi állapotba kerülve énekelte el, addig sosem látott módon adva át magát a megjelenített helyzetnek. A Rebecca musicalben is akadnak Dolhai Attilának teljes lelki odaadást igénylő jelenetei, amelyeket ugyanezzel az átlényegülési intenzitással old meg: ilyen az, amikor maga a dramaturgia, a rendező szituáció-hangsúlyos ábrázolási víziója, és az adott színész belemerítkezési bátorsága összeadódik, hogy egy produkció hatásmechanizmusát felturbózhassa.

Az előadás bravúrszerepe a Mrs. Danvers nevű házvezetőnő figurája, amelyet az első hazai Rebecca-változatot követően a nemrégiben Jászai-díjjal kitüntetett Janza Kata a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán ismét eljátszhat, míg Gallusz Nikolettet most először bízta meg Béres Attila a karakter megformálásával. Vannak olyan színészek, akiknek megkerülhetetlenné válik a színpadi jelenlétük közben a saját egyéniségük, amitől aztán kissé nehezen tudnak a nézők elvonatkoztatni előadás közben. Janza Kata sikerének éppen az a titka, hogy bár ő is hordoz magában egyfajta senkivel össze nem téveszthető valamilyenséget, ám a „katasága” csupán másodpercekig él a nézők fejében, a saját nagyon jellegzetes kisugárzását szinte azonnal felülírja az általa életre hívott karakter személyisége, és nincsen ez másképp a Rebecca musicalnél sem. Gallusz Nikolett törékenysége szikársággá, érdekes arcéle ijesztővé válik abban a pillanatban, ahogy elmerül Mrs. Danvers bonyolult lelkiségében, és neki az az egyik szuperképessége, hogy mindig jól érzékelhető többletet ad a játékához az adott szerep iránti elkötelezettsége és lelkesedése. Jack Fawell a Rebecca musicalben első ránézésre egyértelműen negatív karakter, mostani életre keltője, Medveczky Balázs azonban meglepően komplexen játssza, amennyire lehet, színezi a képet, és pont úgy a prózai színészek nézőpontjából közelíti meg a figurát, mint Udvaros Dorottya teszi azt a nagyon harsány Edithe Van Hopper szerepében. A színművésznő a gesztusok, a mozdulatok és a megfelelő kontextusban alkalmazott arckifejezések avatott ismerője, és ennek mentén már az Abigél musicalben is el tudta érni, hogy a közönség érzékeljen a jelenetei közben egy kis színházi kereteken túlmutató filmszerűséget. Szaszák Zsolt egy zavart fiút játszik a Rebeccában, és azért nagyon izgalmas az ő mibenléte, mert a jófiús figurák és a kicsit furcsa alakok egyaránt passzolnak az alkatához, az énekhangja pedig annyira technikás, hogy nem szab gátat az ilyetén szélsőségek megélésének. Janza Kata mellett Bálint Ádám is részese volt a Rebecca musical 2010-es, legelső sikereinek, akkor a számító Fawellt személyesítette meg, és bár nem volt kivetnivaló a játékában, a jóravaló Frank Crawley, akit idén kelt életre, sokkal inkább megfelel az egyéni kisugárzásának, még ha pont emiatt a szakmai kihívásokat más fronton kell is keresgélnie, szólószámának például alapvetően az énekelve előadott mondanivalója által kell érvényesülnie a hatalmas térben.

Béres Attila színészvezetés tekintetében kimagasló érdemeket szerzett, és a musicalek dalbetéteit is úgy kezeli, mintha azok prózai megnyilvánulások lennének, ám nem csupán a színészeivel szükséges kiválóan szót értenie. A Szegedi Szabadtéri Játékok ugyanis, amint arra történt már célzás az imént Bálint Ádám esetében, Magyarország legnagyobb, 4000 fő befogadására alkalmas kültéri színháza, 1000 négyzetméteres színpaddal, ezeket az ismérveket pedig a közönségélmény optimalizálása érdekében mindenképpen figyelembe kell vennie a rendezőnek. Még a szerényebb méretekkel rendelkező Margitszigeti Színházban is volt rá példa, hogy egy eredetileg kőszínházba tervezett előadás látványilag és a színészi megnyilvánulások tekintetében teljesen elveszett, Szegeden többek mellett Horesnyi Balázs díszlettervező, a vizuális effektekért felelős Madarász „Madár” János, Tihanyi Ákos koreográfus, Velich Rita jelmeztervező, Ditzmann Tamás hangmérnök, Steiner Iván pirotechnikus, és Bolba Tamás zenei vezető, karmester összehangolt munkája szükséges ahhoz, hogy a gigantikus játéktérben Maxim De Winterék története minden elemében követhető és élvezhető legyen. Arról, hogy ezt a törekvést milyen mértékben sikerült a stábnak teljesítenie, a nézők a még hátralévő előadások időpontjában, azaz július 28-án, továbbá augusztus 2-án és 3-án győződhetnek meg a Dóm téren.

Kiemelt Kép: Janza Kata és Gallusz Nikolett (Fotó: Szegedi Szabadtéri)