Valló Péter közel ötven éve tartó pályafutása során színpadra vitte a hazai és külföldi drámairodalom legjelentősebb műveit. Rendezett klasszikus és kortárs drámákat, dolgozott Veszprémben, Szolnokon, Egerben és Sopronban, a Vígszínházban és a József Attila Színházban is, jelenleg pedig a Radnóti Színház társulatát erősíti. Színházrendezői munkásságát a főiskola elvégzése után hat évvel már Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1998-ban érdemes művész címmel jutalmazták, 2005-ben pedig átvehette a Kossuth-díjat. 2017-ben a Magyar Tudományos Akadémia társult intézménye, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia a Mozgókép- és Színházművészeti Osztályának rendes tagjává választotta.

A Magyar Tudományos Akadémiának 1949-ig számos művész is tagja volt, azonban akkor szovjet mintára átalakították az intézményt és megszűnt a Széptudományi Alosztály, így a szépírók, kritikusok, művészek többségének tagsága is. 1992-ben azzal a céllal jött létre a Széchenyi Akadémia, hogy az irodalmi és művészeti élet reprezentatív alakjait újból integrálja akadémiai keretek közé. A huszonhét éve alakult Akadémia öt osztályra tagolódik, ezek egyike a Mozgókép- és Színházművészeti osztály, melynek Makk Károly 2017-ben bekövetkezett halála óta a Vígszínház színművésze, Hegedűs D. Géza az elnöke. A tagok között találjuk Ascher Tamást, Bálint Andrást, Enyedi Ildikót, Mácsai Pált, Pintér Bélát, Radnóti Zsuzsát és Alföldi Róbertet is, aki április elején tartotta székfoglaló beszédét.

Az új tagoknak a megválasztásuk után művészetükhöz kapcsolódó székfoglaló beszédet, előadást vagy kiállítást kell tartaniuk. Erre készül május végén Valló Péter rendező is, aki Felesleges ember, avagy ötven év orosz drámákkal címmel tartja ingyenes és nyilvánosan meghallgatható előadását május 20-án, hétfőn 16 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Kistermében. Az előadáson résztvevők elfogadják, hogy róluk fénykép készülhet, melyek felkerülnek a Széchényi Akadémia honlapjára, illetve Facebook oldalára.

Kapcsolódó cikkünk:

Kiemelt kép: Szkárossy Zsuzsa