Május 9. és 12. között látható a Freeszfe Egyesület különleges eseménysorozata a Budapest Branddel közös produkcióként a Budapest Tavaszi Fesztiválon. Közel nyolcvan hallgató közreműködésével és Schilling Árpád művészeti vezetésével nyitja meg kapuit a CEU-n a Nemzeti Rekreációs- és Integrációs Központ, mely A béke szigete címet viseli, és amely egy disztópikus elmélkedés a jövőről a HUXIT árnyékában.
Egy új világban, Budapest szívében működik a Nemzeti Rekreációs- és Integrációs Központ 2034-ben, a HUXIT után nyolc évvel. Az emberek önként jelentkeznek segítségért, hogy a gondolkodásuk megváltoztatása által integrálódhassanak a társadalomba. Schilling Árpád, a Krétakör alapítója bár hosszú évek óta külföldön él, a Freeszfe és a Budapest Brand meghívására alkot ismét itthon. Ezúttal művészeti vezetőként fogja össze a három eseményből álló különleges projektet, melyet a Freeszfe osztályainak hallgatói hoznak létre. A programsorozat megvalósítása érdekében közösen alkotnak színészek, dramaturgok, rendezők, filmszínészek, színházcsinálók, performansz művészek, közösségi színházasok, operatőrök, filmrendezők és kommunikációs szakemberek.
Schilling Árpád kiemelte, hogy példaértékűnek tartja a Freeszfe történetét a magyar valóságban, a feladatot pedig elsősorban azért vállalta le, mert hisz abban, hogy a nehéz időkben az egyetlen lehetőség a kreatív energiák mozgósítására az összefogás. A programsorozat első része a performansz, amelyet május 9 és 12-e között három alkalommal tekinthet meg a közönség. Az utolsó napon lesz egy részvételi akció, egy interaktív játék, mely a közösségi színházi osztály tagjainak és oktatóinak közös fejlesztése.
A nézők bejárhatják majd a CEU 2016-ban átadott Nádor utcai campusát, mely normál esetben nem látogatható. A két egymásba fonódó, csúcstechnológiával és zöld megoldásokkal épült komplexum megőrizte a Festetics-kastély műemléképületét, amely köré épültek a 21. századi legmodernebb stíluselemei. A béke szigetének alkotói egy tavaly őszi workshopon és azóta tartó alkotócsoportos munkafolyamaton keresztül hozzák létre a programsorozatot.
Kiemelt kép: A béke szigete május 9. és 12. között (Fotó: Fuchs Máté, Freeszfe)