Május 27-én és 28-án rendezi meg az első Vasarely Fesztivált a Pécsi Nemzeti Színház. A kétnapos fesztivál repertoárján helyet kapnak családi- és gyermekrendezvények, de minden generáció számára készülnek színes programokkal.
Május 27-én, pénteken a MOME Op-Glass üvegkiállítás bemutatóval nyitják a meg a fesztivált, a délután folyamán pedig az Op-Art gondoskodik a szórakoztatásról: lesz szitázás, CaraWonga, múzeumpedagógiai foglalkozás, valamint divatbemutató. Fél ötkor Györfi Anna, Kéméndi Tamás és Bardóczy Attila előadásában francia sanzonok kerülnek a középpontba, 19 órakor pedig Lutter Imre Caramellel beszélget. 21 órakor a Pécsi Nemzeti Színház falát fényfestés díszíti majd, a napot pedig az Op-Art DJ Show-ja zárja.
Másnap az Op-Art programdélutánon túl bemutatják az Emlékiratok című könyvet Victor Vasarely dédunokájának, Ugo Vasarelynek a közreműködésével, fél ötkor pedig a Pixelplants koncertjét élvezhetjük. 18 órakor a Pécsi Nemzeti Színház művészei adnak tavaszi erkélykoncertet, majd a Bartók Tavasz programsorozat részeként a Pécsi Balett Vasarely-etűdök produkcióját tekintheti meg a nagyérdemű a nagyszínházban. Az első naphoz hasonlóan fényfestéssel és DJ Show-val zárul a nap, egyben a fesztivál is.
A fesztivál Színház téri rendezvényein a részvétel ingyenes.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Pécsi Balett Vasarely-etűdök című előadásából (Fotó: Pécsi Nemzeti Színház)