Csütörtökön sajtótájékoztató keretében jelentette be Leslie Mandoki, hogy világsztárokból álló supergroupja, a Mandoki Soulmates május 10-én új lemezzel jelentkezik. A Memory of Our Futury című album 12 dalt tartalmaz és összesen 80 perc hosszú.
“A lemez különlegessége, hogy teljesen analóg technológiával készült, az első hangtól az utolsóig. A dalok nem voltak előre meghangszerelve, csak az alapstruktúrák, ebből fejlődött ki az album” – mondta Leslie Mandoki a lemezről tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen a Németországban élő zenész-producer mellett a Magneoton lemezkiadó igazgatója, Joós István is részt vett. A szakember úgy fogalmazott, hogy megtisztelő számára ismét Mandokival dolgozni, aki elérte, hogy a világszerte a SONY Inside Out Music által forgalmazott lemez hazánkban mégis a 1990-ben alapított kiadó gondozásában jelenhessen meg. Hangsúlyozta azt is, hogy szerinte ez a Soulmates eddigi legjobb lemeze.

Leslie Mandoki és Joós István (Fotó: Kovács Milán)
Az 1992 óta létező, progresszív rock és fúziós dzsessz alapokra épülő zenét játszó Mandoki Soulmatesben ezen a lemezen is világírű zenészek sora játszott a dobos, ütőhangszeres, énekes Mandoki mellett. Köztük volt Ian Anderson (Jethro Tull), Mike Stern, Al di Meola, Randy Brecker, Till Brönner, Bill Evans, John Helliwell, Jesse Siebenberg és Mark Hart (mindhárman a Supertrampből), Cory Henry, Richard Bona, Steve Bailey, Simon Phillips (Toto), Tony Carey (Rainbow) és Nick van Eede (Cutting Crew). A felvételek Mandoki főhadiszállásán, a München melletti Red Rock Studiosban zajlottak, az analóg szalag maszteringjét New Yorkban Greg Calbi készítette, aki korábban John Lennon, Lou Reed, David Bowie, Iggy Pop és a Blondie lemezein is dolgozott.
“A lemezen hallható zene nem más, mint a woodstocki életérzés 2024-ben, egy jobb világ érdekében. Generációtól függetlenül mindannyian íránytű nélkül egy nagy válság labirintusában vagyunk. Ragaszkodnunk kell a józan észhez, az emberi hangokhoz, az album egyik dalában ezért énekeljük, hogy We Stay Loud! – Hangosak maradunk” – fejtette ki Leslie Mandoki. Az említett dal az album negyedik kislemezeként, egy hozzá készült klippel együtt április 18-án debütál. Eddig három dal jelent meg az album előfutáraként: a Blood in the Water, a The Big Quit, valamint a Devil’s Encyclopedia.

Leslie Mandoki (Fotó: Kovács Milán)
Kiemelt kép: Leslie Mandoki (Fotó: Kovács Milán)